Tromso, betekintés a sarkvidék múltjába és a sarki fény üldözése

Tromso

Tromso az északi fényekről és a sarki expedíciókról híres, a várostól az északi sarkkör pedig csak 200 km-re délre van. Már szeptembert írunk, úgyhogy az ősz tagadhatatlanul hozza magával a várt (vagy éppenséggel nem várt) sötét és jobbára esős napokat.

Már egy pár napja elhagytuk Lofotent, ahol sajnálatosan az esős idő miatt szinte semmit nem láttunk a csodás tájból de Tromsoba az időjárás előrejelzés legalább ígéretes volt a hétvégére. Ez azért is volt fontos mivel itt már potenciálisan bármelyik este láthattunk volna sarki fényeket. Amikor oda értünk még az előre beígért esős idő fogadott minket.

Tökéletes múzeum látogatós idő. A Polar múzeumban kezdtük a napot ahol rendkívül érdekes és tanulságos kiállításokon mentünk keresztül. A múzeum különböző szekciói főleg a város és az itt élő emberek életére és történelmére tette a hangsúlyt.

Több száz évre visszamenőleg tanultunk a helyi vadászatról, halászatról. Svalbard egy sziget messze fönn, északra Norvégiától, ahová már az 1700-as évek végétől mentek fel a vadászok a téli vadászszezonra. Itt hihetetlen kemény körülmények között nem csak túléltek, hanem vadásztak is. Több fajta fokát, rozmárt, sarki rókát, sőt még jegesmedvét is.

Az egyik leghíresebb vadász Henry Rudi 27 telet töltött ebban a sötét jeges birodalomban és nemzetközi elismerésre tett szert mint a “Jegesmedve király”, 713 jegesmedvét lőtt a ‘karrierje’ alatt.

Wanny Woldstad aki egy amolyan feminista ikonná változott volt az első nő aki nem csak felment áttelelni Svalbardra, de sikeres vadász és csapdázó lett. Emellett bebizonyította hogy még az északi sarkon is lehet igazi otthont teremteni. Több éven keresztül élt Svalbardon a fiaival és az ott összeírt naplóiból később könyvet is kiadott.

A Fram expedíció is külön említést érdemel ahol két férfi feljutott a 86. szélességi fokig 1895-ben. Kutya szánokkal 2-3 kilométert tudtak csak haladni naponta és végül vissza kellett fordulniuk és egy kő kunyhót építeniük maguknak amiben túl tudták élni a telet mínusz 40C-os hidegben. A naplójuk szerint még meg is híztak egy kicsit mert csak fóka és medve húson éltek hónapokig. Nansen és Johansen voltak az első felfedezők akik ilyen messze északra felmentek.

A jegyünk a Polar Múzeumba és egyben a Tromso Múzeumba is adott belépőt.

Itt sokkal jobban az északi sarkkör geológiai és természeti jellegzetességeire volt téve a hangsúly.

Volt pár nagyon érdekes videó az északi fényekről és hogy mi is okozza őket (ezt párszor meg kellett néznünk mire pontosan megértettük).

A Sami-k észak Skandinávia őslakos népe. A kultúra alapja egy nomád élet stílus ami a rénszarvasok tartásán és terelésén alapszik. A Skandináv országokban és Oroszország területén is élnek Sami-k és ma már saját zászlóval és parlamenttel is rendelkeznek. Az elmúlt 50 évben miután a modern világgal kapcsolatba léptek drasztikusan megváltozott az élet stílusuk, bár sokan ragaszkodnak a hagyományaikhoz, ma már kevesebb mint 2%-uk él a ‘régimódi’ rénszarvas terelésből.

Mire végeztünk a második múzeummal az idő szebbre fordult, ezért egy kicsit elmentünk barangolni a városban.

Végigjártuk a kikötőt, megnéztünk a Polár Katedrálist és Wanny Woldstad tiszteletbeli graffitijét is.

Az egyetem felé van egy Arctic-Alpine (Sarki) Botanikus Kert ami nagyon érdekelt minket. Mégis hány fajta növény élhet meg ezen a fagyos északi tájon. Hát utólag be kell látnunk hogy elég sok. Az egész kert csodásan volt rendszerezve és táblázva. Elképesztően strapabírók lehetnek ezek a növények. Olvastuk hogy Tromsoban november 21 és január 17 között a nap egyáltalán nem kel fel; ez az igazi téli sötétség.

A városnak kellemes volt a hangulata, nem volt nagyon forgalmas és nagyon rendezett, tiszta volt minden. Voltaképpen két szezon között voltunk itt, a nyári már lecsengett és a téli még pár hónappal odébb van. Tromso nem volt különösebben egy szép város, de a legtöbb ember nem is azért érkezik ide.

Tromsoban és környékén számtalan túra útvonal található és a téli szezonra legalább ennyi sípálya is rendelkezésre áll.

Egy túra boltba szóba elegyedtünk egy spanyol sráccal aki ajánlott nekünk pár szép túrát vasárnapra (az előrejelzés gyönyörű napos időt ígért). Ki is választottuk a Store Blamann hegyet de csak reggel akartunk neki vágni, vagy legalábbis ez volt a terv.

Amikor sétáltunk vissza a kikötőbe ahol leparkoltunk örömmel vettük tudomásul hogy már látni lehetett a csillagokat. Aztán észre vettünk valami mást is ami pár másodpercig halványan derengett a várostól északra az égen. Úgy gondoltuk csak felhő aztán egy pillanat alatt eltűnt.

Akkor leesett a tantusz. Ez északi fény volt! Pattantunk is be a kocsiba hogy elhagyjuk a városi fényszennyezettséget. Még többször is láttuk a halvány zöldes fényeket ahogy próbáltunk ki navigálni a városból aztán eljutottunk a tökéletes parkoló helyre egy fjord parton, mindössze egy kilométerre a másnapra tervezett túra ösvénytől.

Este még egy jó órát gyönyörködtünk, és pár telefonos képet is csináltunk de tudtuk hogy lesz ez még jobb is ahogy haladunk tovább Nordkapp felé.

A másnap reggel a várt ragyogó napsütést hozta és mi neki vágtunk egy elég felső kategóriás túrába. A srác a boltban azt mondta hogy jó párszor kell majd szó szerint kézzel lábbal sziklát mászni, de a kilátás megéri. Igaza is lett.

Gyakorlatilag végig felfelé kellett mennünk először könnyed emelkedőn, majd egy kis őszülő erdőn át mielőtt eljutottunk a kopár törmelékes köves szakaszhoz. Nem sokan voltak a túra útvonalon aznap, talán egy tucat ember összesen, ezt mi pozitívumként könyveltük el.

Be kell vallani hogy nem kis erőfeszítés volt és nem is mindig voltunk a kijelölt ösvényen. Párszor külön mentünk, főleg Gyuri volt néha kalandosabb.

A kilátás egyre szélesedett körülöttünk és az utolsó fél órában már a környező hegycsúcsok fölött voltunk.

Amikor felértünk mint az szokott lenni hamar fel kellett venni a meleg extra rétegeket amit egy ilyen programra az ember mindig magával cipel.

Volt egy hölgy aki elég extrémre vette a diadalmas hegymászó képeket, bikiniben. Nem is értettük, mi percek alatt elkezdtünk fázni, ő pedig miután végzett a párjától kért képekkel egy selfie bottal félre vonult és még egy jó darabig “dokumentálta” a siker sztoriját.

Kinek mi. A kilátás körbe a csúcson egészen fenséges volt. Minden irányba el lehetett látni, a kék fjordokra, a tenger felé és a távoli városok és hegyekig is.

Elgondolkodtató volt hogy innen fentről lehetne csak igazán látni az északi fényeket de tudtuk hogy sötétben lehetetlen lett volna itt lejönni megint.

Szép lassan lemásztunk, aztán vissza mentünk az eldugott kis parkoló helyünkre.

Úgy gondoltuk tüzet is rakunk ha már olyan kitartóan vittük a furgonba Besseggen óta azt a pár jó száraz fát hogy majd egyszer jó lesz. Hát most jó volt és bár Gyuri nem fogott halat aznap, mivel ‘a mi pecahelyünkre’ engedett egy nagymamát az unokájával pecázni, hálából adott nekünk pár kocka répatortát ami minden jel szerint házi sütés volt. Nem rossz kárpótlás.

Este elég fáradtak voltunk, de párszor kinéztünk, hátha az Auróra Boreális újra megjelenik, de ez még pár hetet váratott magára.