
Quito, világ örökség a világ közepén
Quito Ecuador fővárosa az egyik legszebb fekvésű város amit eddig eltöltött 5 hónapunk alatt látogattunk az amerikai . szuperkontinensen. A város központja 1978 óta az UNESCO világörökség
A ‘szállásunk’ 5 perc sétára volt a városi könyvtárától ami egy jól megtervezett modern épület volt, ingyenes internettel, meleg radiátorokkal és páratlan kilátással a kikötőre. Itt több napot is eltöltöttünk egy kicsit felzárkóztunk a bloggal és jónéhány hivatalos ügyet elintéztünk. Párszor amikor kisütött a nap, kirajzottunk a többi városival együtt élvezni a nyár utolsó meleg napjait.
A várost is bejártuk többször és találtunk néhány érdekesebb graffitit amit kifejezetten megszerettünk, elmentünk a Nordland Múzeumhoz ami (mindkétszer) zárva volt. Aztán mivel még mindig Nordland tartományban voltunk és egy héttel ezelőtt két napot is kompos kirándulásokkal töltöttünk Traena és Lovund szigetén, tudtuk hogy még mindig ingyenesek a kompok a jármű nélküli utasoknak. Ezt még egyszer legalább ki akartuk használni .
Másnap szinte egy felhő sem volt az égen ami szokatlan szélcsenddel párosult. Nem is kellett több hogy felküldjük a drónt a kikötő fölé, így sokkal jobban tudtuk értékelni a környék szépségét és még az erődöt is láthattuk ami a második világháborúból maradt meg.
Még pár napig Bodoban voltunk és még egy nagy élményben is részesültünk. A Gyuri kiment pecázni a mólóra és e felszereléséhez képest egy lehetetlen méretű tőkehalat fogott ki. El sem hittük, több mint 3 kilós lehetett! Nem volt mese, a következő két napban tőkehal volt a menü.
Szombaton megkaptuk a hírt hogy az alkatrész vasárnap ott lesz a szerelőnél Saltstraumenben, úgyhogy vissza indultunk másnap reggel. A szerelő nagyon lazán kezelte a helyzetet, miután a futár otthagyta az alkatrészt azt mondta még a délután egy szülinapi partira hivatalos, de vigyük el az ő kocsiját és majd este 6 körül nekiáll és majd hív minket amikor elkészül a járgány.

Quito Ecuador fővárosa az egyik legszebb fekvésű város amit eddig eltöltött 5 hónapunk alatt látogattunk az amerikai . szuperkontinensen. A város központja 1978 óta az UNESCO világörökség

Chile Hogyan is lehet összefoglalni Chilét mint egy ország? Chilében olyan sok mindent lehet élvezni, tapasztalni, gyönyörködni, kipróbálni hogy nehéz is lesz rövidre fogni. De

Lago Paron Lago Paron, avagy a Paron tó egy magas fekvésű gleccser tó a perui Andokban. A Huarazban töltött egy hónapunk alatt sokat hallottunk a közeli Laguna

La Paz La Paz egy hatalmas, zajos, nyüzsgő város, és amikor az első pillantásunkat vetettük rá egy már eleve kalandokkal teli utazás után Copacabana-ból újonnan felpezsdült

Quebrada Las Gachas Kolumbiának nagyon változatos és gazdag az élővilága, a földrajzi adottságai pedig még annál is változatosabbak. Ezért is egyre többen látogatnak el ebbe

Penco Penco egy olyan kis város a chilei partvonalon amit nem sokan tűznek ki mint uticél. Mint a legtöbb környező település, Penco is a halászatból
