Cahuita

Az utolsó megállónk Costa Ricában mielőtt átsétáltunk Panamába Cahuita kis városa volt. Ez a hely a legjobban a tengerpartjairól és a Nemzeti Parkjáról híres. Az itteni tengerpartnak van egy különlegessége, az áramlatoknak köszönhetően a partvonal más színű és állagú homokkal van borítva. Fekete és fehér. A fekete homokos part durva vulkáni eredetű kőzetektől kapja színét, míg a partvonal délebbi oldala puha fehér homokkal van borítva.

A Nemzeti Park bejáratánál fizetni kell a belépőért és természetesen felfogadhatsz egy idegen vezetőt aki segítségetekre lehet az egyébként rejtőzködő állatok megpillantásában. Aki búvárkodni szeretne a bejáratnál tud hajót bérelni, igaz a víz olyan tiszta és sekély hogy ha begyalogolsz egy pár száz métert,mindenféle nehézség nélkül lehet a vízi élővilágban gyönyörködni.

A látogatásunk napján viszonylag kevesen voltak a parkba ami nem is volt baj,mivel kevesebb ember kevesebb zajt csinál ezért több volt az esély hogy lássunk is valamit. A számításaink be is jöttek, a park bejáratától nem is túl messze már megpillantottunk számos, számunkra ismeretlen madarakat és birkózó remete rákokat. Találkoztunk egy családdal Colorádóból akiktől egy majom ellopta az uzsonnájukat amíg ők a vízben voltak. Nagyon résen kell lenni velük, okosak és csapatban ‘támadnak’.

Az erdőben sétálni is kellemes volt, ott végre volt egy kis árnyék, de az örömünk nem tartott sokáig: jöttek a hatalmas szúnyogok. Nem is a hangjukról lehetett őket észre venni, hanem hogy akkorák voltak hogy rendesen érezni lehetett amikor rászálltak a bőrünkre.

Gyuri talált és bontott nekünk pár friss kókuszt; mostanra már rutinosan nagy késsel és szívószálakkal mentünk mindenhova. Ez nagyon praktikus volt közép-amerikai utunk során. Kókusz szinte mindenhol van tehát nem kell cipelni 8 liter vizet egy napos túrára csupán a fákat kell megtalálni. A kókusztej tele van ásványi anyagokkal ami kifejezetten hasznos ha egész nap izzadunk. Az érzékenyebb gyomrúak azért vigyázzanak, a kókusz hashajtó hatású.

A hostelunk is egy nagyon nyugodt (Karibi életfelfogás és stílus jellemző mindenütt Cahuitán) kis hely volt. Valószínűleg amolyan munkás szálló volt, mert rajtunk kívül csak helyi férfiak szálltak meg, de ez nem zavart minket. Volt egy gondosan ápolt kis kert aminek a közepén egy nagy kakaó fa volt. Erre a kakaó fára Jimmy a tulajdonos minden nap felakasztott pártucat banánt érlelni. Minket is megkínált de mondta hogy gyorsak legyünk mert a helyi majmok a konkurenciánk. Jimmy a napjának nagy részét egy függő ágyban töltötte, innen nézte az utcán a jövést menést. Itt az élet csendes és nyugodt, de minket mégis ért egy váratlan invázió.

Este amikor már pakolásztunk a másnapi határ átkeléshez az egyik táskánk oldalán észrevettünk egy apró kis rákot. Nagyon cuki volt és már vittük is volna ki amikor találtunk még egyet az ágy lábán, aztán még kettőt és ez így ment amíg a szobánkban szó szerint legalább 100 kis páncélos betolakodót nem számoltunk össze. Kint esett az eső úgyhogy Jimmyt nem találtuk meg egyből, de amikor végre előkerült megnyugtatott minket hogy a kis rákok csak az eső elől menekültek be. Együtt megittunk egy sört, kivártuk az eső végét és valóban amikor visszamentünk a szobánkba, mintha ott sem lettek volna.

Ezeken a kis településeken /városokban az emberek olyan közel élnek a természethez és tiszteletben is tartják hogy néha igen is egy majom vagy egy mosómedve el fogja lopni a reggelidet, vagy hajnalba fel fog ébreszteni egy tukánmadár (mert amilyen szép, olyan idegesítő a rikácsolása),de ezt mi sose bántuk. Itt ez az élet rendje és örömmel tapasztaltuk meg.