Valparaíso, Chile bohém, színes dimbes-dombos halász városa

Valparaíso

Chile partvonala közepén fekszik Valparaíso, mindössze másfél órára a fővárostól Santiagotól. A 19. században volt Valparaiso nagy fellendülése amikor Latin-Amerika legfontosabb kikötővárosává emelkedett. Az ipari fejlődés sok európai befektetőt és üzletet csalt ide és a város felépítette fel azt az arculatot aminek ma már csak árnyékát látjuk. Hajdanán pazar kúriák és magas belterű lakások és raktárak jellemezték az utcaképet; mi ezeket már a mai modern utcai művészet színeivel ékesítve láthatjuk csak meg.

Ez a pár kép a városról csodásan reprezentálja az idők változását. Manapság a bohém, élettel bizsergő történelmi város csalogatja a látogatókat a színes utcáival, remek éttermekkel és egy éjszakai élettel ami másnap délig tart. UNESCO 2003-ban ismerte el mint Világ Történelmi Örökség

Valparaíso egy nagyon rendhagyó fekvésű város, de egyben ennek is köszönheti az egyedi felépítését és hangulatát. A városon belül 45 domb található és persze ebből kifolyólag akad kilátás bőven. Amit legjobban szerettünk Valparaísoban a számtalan kisebb-nagyobb kilátó volt ahová gyalog vagy felvonók segítségével fel lehetett jutni. Ezek a felvonó kocsik egy sikló rendszerrel voltak ellátva, város szerte 1883 és 1915 között, hogy a helyieknek ne kelljen több ezer (nem semmi!!) lépcsőt megmászniuk naponta. Mára már ebből a rendszerből csak 15 maradt használatba, de még mindig ugyanúgy helyi közlekedési eszköznek számítanak, de persze a turisták is erőszeretettel használják őket.

A leghíresebb kilátó pont a Cerro Alegre. Innen csodás rálátást lehet élvezi a történelmi belvárosra akár mint egy séta része vagy be lehet ülni a számos nagyszerű éttermek vagy kávézók egyikébe. Alkonyatkor a város fényei egy egész varázslatos hangulatot teremtenek. Nagyon szerencsések voltunk mivel a szállásunk a cerro Alegre tövében volt és ezeket a kilátásokat élveztük.

Természetesen még akad jó pár másik dombocska amit érdemes megmászni mint például Cerro Barón, ahol az Iglesia de San Francisco látogatható meg vagy Cerro Bellavista ami elismerten az egyik legjobb kilátója a városnak. 5 napig voltunk Valparaísoban és mondhatni hogy kényelmes lábbeli nélkül élvezhetetlen lett volna, mivel napi 7-8 órát barangoltunk fel le a színes dimbes-dombos utcákon.

Mint általában szoktuk, jócskán a turistás zónákon túl is csavarogtunk bőven ahová még nem jutott el a felújítás és a művészek kreativitása. Ezek sokkal csendesebb város negyedek voltak ahol a rég elhagyott és azóta is érintetlen épületeket csodáltuk meg.

A másik nagy vonzereje Valparaísonak a tengerpartjai. Könnyen elérhető távolságra van a belvárostól Viña del Mar és Reñaca, Chile két legnépszerűbb tengerpartja, a vitorlázás, búvárkodás vagy szörfözés kedvelői mellett a tengeri ételeket szerető látogatóknak is egy kihagyhatatlan élmény.

A belvárostól nem messze le lehet sétálni a parthoz ahol egy metró cikázik fel és le a partvonal mentén jó pár megállóval aminek a legtöbbjét érdemes megnézni. Hozzánk a Bellavista megálló volt a legközelebb és egyik reggel nekivágtunk hogy egy egész más oldalát felderítsük fel a városnak.

A Muelle Barónnál szálltunk le (valójában az első megálló volt), és kigyalogoltunk a hatalmas mólóra ahol mindkét oldalt jócskán láttunk halászokat munkálkodni. Nem kis érdeklődéssel álltunk meg nézni hogy mit is fognak ki. Kiszúrtunk két csávót akik gyönyörű par tarisznyarákokat hálóztak be.

Amint oda sétáltunk az idősebbik úgy döntött megmutatja hogy a helyiek hogyan is eszik a rákot. A szemünk előtt felkapott egy élő rákot, kettérántotta a páncélját és kihörpintette ami ott volt mintha egy osztriga lett volna. Nem sok undorítóbb dolgot láttunk az életben, de hát lehet ez is volt a cél lesokkolni a turistát. Ez velünk annyira nem vált be, nem vagyunk túl ‘szívbajosak’ úgyhogy jó étvágyat kívántunk neki és persze a maradék rákot megvettük, hazavittük és megfőztük a hosztelunkba aznap este a házigazdánk engedélyével. Nagyon jól sikerült vacsora volt,ízletes és laktató.

Mivel a friss rákokból készült vacsora igérete rövidre vágta a napunkat, másnap újra neki vágtunk a tengerpartnak. Ezúttal elmentünk Viña del Mar-ig ahol bejártuk a csendes kis belvárost mielőtt a homokos tengerparthoz indultunk volna.

Az egyik templom melletti téren csoportos salsa oktatást néztünk pár szám erejéig aztán a szép és gondozott parkokon át elértünk a tengerpartra ahol napnyugtáig sétáltunk.

Valparaísonak van egy másik része még amit mindenképpen meg akartuk látogatni, egy kevésbe rendhagyó, nem nagyon bohém vagy művészi, de történelmileg fontos.

Lementünk az Aníbal Pinto Térre és onnan mentünk a Brasil út mentén. Ezen a környéken lehet az igazán elegáns régi arisztokrácia lakó épületeit látni, a történelmi emlékműveket és múzeumokat. Nagyon sok francia, olasz és német disszidált Valparaísoba a 19-dik században. Az európai építkezési kultúra sok helyen érzékelhető itt.

Nem igazán akartunk tovább sietni Valparaísoból, mivel minden egyes napunk olyan élmény dús volt. Nem csak bejárni szerettük a város különböző részeit, de megállni és időt is akartunk tölteni mindenütt. Olyan sok kis park van ahol a helyiek és a látogatók keverednek. Művészek, festők és zenészek rakodnak ki az utcán árulni vagy előadni. Hippik és szabad lelkek árulnak karkötőket, vegán hamburgereket vagy varázs sütit. Nem lehetett megunni. Az egyik kedvenc felfedezésünk volt (azon kívül hogy a vegán hamburger igen is tud finom lenni) hogy az új kókusz diókat már akkor is meg lehet enni amikor még csak akkorák mint egy gesztenye! Nagyon finomak és bár az emésztésnek jók, a fogaink nem köszönték meg. Ez a ‘felfedezésünk’ csak pár napig tartott mivel a legközelebbi alkalommal mikor ilyen mini kókuszt vettünk megkérdeztük az eladót és persze kiderült a bébi kókusznak hit gesztenye méretű mag valójában egy pálma termése, de nem a kókuszpálmái. Nem minden az aminek látszik.