Dél-amerikai utunk során több tucatnyi nemzeti parkban jártunk és persze természeti szépség kategóriában Patagóniával nem lehet sok mindent összehasonlítani, de Santa Teresa Nemzeti Park messze felülmúlta az elvárásainkat.
Uruguayban sokszor hallottuk hogy minden ami érdekes vagy érdemes meglátogatni a tengerparton van. Mire Santa Teresa-ba értünk már pár hete Uruguayban voltunk és rájöttünk hogy valóban nem azért mondják ezt hogy valami csodás nemzeti kincset titokba tartsanak, vagy azért hogy ne özönljenek be a külföldi turisták, hanem azért mert egyszerűen ez az igazság. Ami Uruguayban nem a tenger parton van az bizony mind mind legelő, tele szarvasmarhákkal. Enyhe túlzás de nem vagyunk túl messze az igazságtól. Ami a létszámot illeti, Uruguayban minden emberre jut négy tehén, ami fontos, mert egy másik érdekes kis statisztika amit megtudtunk a fővárosban (Montevideóban), hogy egy átlagos uruguayi évente 99 kg marha húst eszik meg amivel a világ élvonalába tartoznak.
Amikor Santa Teresa-ban voltunk, két okunk volt egy kicsit megállni és lazítani; az első hogy itt volt az utazásunk első évfordulója ( 1 éve ültünk fel a repülőre a Miami reptéren) és a második hogy Húsvét hét volt. Ezzel a két tényezővel együtt számolva az eredetileg 3 naposra tervezett kempingezésből (3 napot kötelezően ki kell fizetni) 8 nap lett mivel minden nap úgy keltünk fel hogy még nem állunk készen továbbmenni.
A nemzeti parkot a hadsereg tartja fent és nagyon színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak. A számos, leginkább rövid túraútvonal mellett, homokos tengerpartok és felszerelt piknikező területek, a helyi növény és állat világot bemutató télikertek és egy vadaspark is várja a látogatókat.
A második napunkon ellátogattunk a tengerpartra ami csupán 20 perc sétára volt a kempingtől. Sütött a nap, de erős szél volt ami kedvezett a pár tucat szörfösnek akiket láttunk a hullámokon. Nem volt tömeg a homokos partszakaszon sem,de mi inkább a nagy homokkő sziklákra másztunk fel nézelődni.
A vadas parkban nagyon sok féle állat mászkált szabadon, őzek, capybara-k, ludak, nyulak, pávák, vaddisznók, de voltak jobban elkerített állatok is mint a majmok, fácánok és papagájok. Márti különösen szeret tollakat gyűjteni, ezért neki ez volt az egyik kedvenc helye a parkba.
Amikor egy kissé borúsabb napra ébredtünk, úgy gondoltuk jó alkalom bejárni a Santa Teresa Erődöt ami csak pár száz méterre volt a kempingtől. Ez a vár egy tökéletes állapotban megőrzött és azóta is rendszeresen karbantartott 18. századi portugálok által épített erőd, korhűen berendezve. Sajnos angolul nem sok információ található a kiállított dolgokról, de ez Dél-Amerikában nem újdonság,persze 1 év után nem is volt probléma megérteni a lényeget.
A kempingünk az első két este elég üres volt, de ahogy közeledett a hétvége, egyre több család érkezett. Uruguayban a Húsvét kevésbé ünnepelt mint a többi sokkal vallásosabb Dél-amerikai országokban. Itt a jó idő kicsalja a családokat a természetbe. Minden este raktunk tüzet és mindenki másnak is hasonló ambíciói voltak. Ez csak akkor kezdett érdekessé válni amikor kezdett kifogyni a száraz fa az erdőből. Nekünk az volt a szerencsénk hogy távolabbi erdőkbe is át tudtunk menni a motorral hogy felpakoljunk tűzifával. Sokan megnéztek minket..
Egy másik nagyon szép része a parknak a vizes és lápos terület ahol számtalan vízi madarat lehet megcsodálni, főleg hajnalba, amit mi ki is kipróbáltunk. Voltunk olyan tapintatosak hogy a kempingből kitoltuk a motort korán reggel hogy ne ébresszük fel a szomszédokat…nem kis gesztus.
Santa Teresa már magában is egy nagyszerű hely volt számunkra, de ami még jobbá tette hogy volt pár nagyon jó kis tengerparti település ahová el tudtunk jutni motorral.
Punta del Diablo csak néhány kilométerre van Santa Teresa-tól, ide sokan csak a hal kereskedések miatt jönnek. Nagyon jó boltocskák vannak ahol mi is vettünk egy adag friss halfilét és aznap este megsütöttük a tábortűz mellett. A falu vagy kisváros békés és csendes,szinte már túl ingerszegény, ennek ellenére nekünk nagyon tetszett. A turistás mivoltát mi sem bizonyítja jobban minthogy többször is elég erőszakosan próbáltak minket becsalni éttermekbe amit majdnem kizárólag az arra járó nyaralók és turistáknak tartanak nyitva ( helyi turistákról beszélünk, néhány brazillal és argentinnal megspékelve, európaiaknak nyoma sincs erre, a néhány aki jön az pedig Montevideónál tovább nem jut ).
Egy egész különös helyet látogattunk meg kicsit távolabb Santa Teresa-tól. Cabo Polonio egy egész érdekes település ami kb hét kilométerre van a fő úttól és azt a hét kilométert csak egy különleges felépítésű terep busszal lehet megtenni homok dűnéken keresztül…..vagy gyalog. Általában amikor tehetjük, szeretjük kikerülni a turista csapdákat (példaképpen amikor egy relatív rövid távolságra ajánlanak fizetős közlekedési opciót….ami az egyetlen kényelmes opció).
Egy út avagy ösvény vezet ki és be Cabo Polonio-ból úgyhogy elég biztosak voltunk benne hogy nem tévedünk el, sőt, bónuszként még egy kicsit gombásztunk is.
Cabo Polonio valójában abból nyerte a hírét és népszerűségét hogy nem vezetnek oda utak és nincs áram a városban ezért sokan egy idillikus és eldugott Paradicsomnak tekintik. Nos, a település és a tengerpart valóban gyönyörű és igen miután végig sétáltuk az utcát (mert igazándiból csak egy van) tényleg inkább beszélgetni és relaxálni láttad az embereket, ahelyett hogy mindenki a telefonját bújta volna. Ez nekünk is tetszett, bár a túlárazott étkezők és kis vegyes bolt kevésbé nyerte el a tetszésünket. Ami szintén feltűnt hogy a kis boltnak volt egy konnektora amiből egy olyan hálózatnyi elosztó és hosszabbító volt kivezetve hogy a Matrix-ba is illett volna. Talán 40 vagy 50 telefon volt töltésen egyszerre (persze fizetni kellett érte), úgyhogy miután megnéztük a világító tornyot és az oroszlán fóka kolóniát, boldogan elindultunk vissza a 7 km-es út szakaszra a motorunkig tudván hogy részünkről láttuk amit akartunk és ideje volt haza menni a tábor helyünkhöz egy tüzet rakni.
Trondheim Trondheim, Norvégia harmadik legnagyobb városa a 63-ik szélességi fokon van. Bár jópárszor hallottuk hogy Norvégia legszebb városa Bergen, miután mindkettőt alaposan végig barangoltuk, kétsége kívül
Machala Machala, Ecuador dél-nyugati részén terül el és nem meglepő módon nem vonzza magához a külföldi turistákat. Miért? Az okok egyszerűek; egy mezőgazdasági övezetben lévő
El Chaltén Patagonia északi részét (főleg a chilei oldalt) nagyon élveztük, de azért izgatottan indultunk a Los Glaciares Nemzeti Parkba az Argentín oldalon. El Chaltén
Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már
Trujillo Trujillo városát 1534-ben alapították a Spanyol hódítók. A város központjában mintha megállt volna az idő, korhűen felújított és fenntartott koloniális stílusú templomok és épületek
Bocas Del Toro Betekintés a Paradicsomba Isla Zapatillas A hosztel szobánk a mólóra nézett Bocas del Toro az egyik legismertebb sziget csoport a panamai Karib