Lübeck

Lübeck egy bájos kikötőváros észak Németországban amit a jellegzetes gótikus tégla épületei, macskaköves utcái és festői környezete tett híressé. A belváros legrégebbi területét  a Trave folyó öleli körbe aminek a partján áll Németország talán egyik legikonikusabb és legnagyobb becsben tartott épülete  amit 1464-ben építettek. 

Aki szeret sétálgatni és felderíteni ismeretlen városok zeg-zugait az nagyon fogja élvezni Lübeck mesekönyvbe illő szűk macskaköves sikátorait, magas réz tetőzetű templomait és tágas tereit. 
 
Kezdjük egy őszinte vallomással: Csehországban néhány nagyszerű napot töltöttünk a déli borvidék kis falvaiban ezért nem nagyon terveztünk időt tölteni Németországban, csak ki akartuk használni az autópályákat és ártéri Dániába ahol Couch Surfing-en találtunk egy házigazdát. 
 
Mégis egy hosszú nap vezetés után úgy döntöttünk hogy valahol közel a dán határhoz töltjük az estét. Lübeck városától voltunk kb 20 kilométerre amikor Márti elővette a Lonely planet könyvünket és miután elolvasta Lübeck kis bekezdését már állította is át a GPS-t. Ha nem most nézzük meg akkor mikor? 
 
Park4night-on találtunk egy jó kis parkoló helyet a folyó parton, talán 10 perc gyalog távolságra a belváros szélétől. Mások is voltak rajtunk kívül akik ezt az éjszakázó helyet választották, így volt lehetőségünk néhány furgonossal szóba elegyedni, de nem nagyon időzünk mert már alkonyodott. 
A Trave folyó ahol megtaláltuk a parkolónkat
Nem rossz kis hátsó udvar egy estére
Elvileg a belvárost egy másfél óra alatt körbe lehet sétálni úgyhogy érintőlegesen a legtöbb nevezetesség beleférjen, legalábbis ezt mondták a “szomszédaink” a parkolóban. Ezzel mindjárt az első utcában elbuktunk ahol 45 percig tyúklépésekben haladtunk előre mert olyan sok érdekesség volt előttünk. 
 
A Glockengießerstraße mentén sorakoztak a bájos épületek, az érdekes kirakatok, kis kocsmák, kávézók meg még pár nevezetes múzeum is. Nem igazán jöhetett szóba hogy bárhová bemenjünk, főleg mivel a legtöbb hely már zárva volt, de eddigre már el is döntöttük hogy a következő napunk első felét rászánjuk egy második körre a központba. Délután helyett majd este érkezünk meg Odense-be. 
A Glockengießerstraße egyik kis mellékutcája
Ezek voltak a varázslatos kis részletek amik nagyon lelassította a város nézésünket
Bájos belső udvarok jobbra-balra
Még elmentünk végig a Breite strasse-n a városházához és a Marienkirchehez aztán onnan haza kanyarodtunk a furgonunk felé. A Marienkirche a világ egyik legikonikusabb tégla épületei közé tartozik. Mint számos másik épület Lübeck óvárosában a Marienkirche is a 13-dik században épült. Bár a belseje anno teljesen kiégett egy bombázás után 1942-ben. A két harang ami a 125 méter magas tornyokból zuhantak ki a földön lettek hagyva mint egy emlékeztető a háború pusztító és romboló erőiről. Ennek a templomnak egy tagadhatatlan aurája volt. 
 
A Marienkirche, lehetetlen az utcáról egybe lefényképezni
Alkonyat a  Breite strasse-n
A városháza és a Marienkirche közötti sétáló utca
A Városháza alkonyatkor
Másnap reggel a legelső program szeder szedés volt, ugyanis a parkoló egyik végében egy gigantikus szeder dzsungel volt ahonnan egy tálat megszedtünk 10 perc alatt. Az időjárás nem a legkedvezőbben indult, kb 10 percenként eleredt az eső, de akkor is neki vágtunk egy második körnek a belvárosba. 
 
Ekkora bokrot régen láttunk
Jut is marad is

Nos, a sorrendjét nem igazán tudjuk a város nézésünknek, mivel térkép nélkül mentünk, de nem is igazán számít. Az igazság az hogy Lübeckben egy hetet is el lehetett volna tölteni a számos múzeumban, butikban és templomban. Lehet hajóval vagy tető nélküli busszal is körbe menni, nem is beszélve a kulturális programokról, a koncertekről, kiállításokról, vagy akár bábszínház előadásról. 

Ezúttal egy másik hídról közelítettük meg a belvárost, a Burgtorbrücke-n. Itt nemcsak a Burgklostert volt érdemes megnézni de jó pár nagyobb hajó mellett is eljöttünk a folyóparton. A Burgkloster elsősorban a Hanza-szövetség múzeuma. A Hanza-szövetség megalapozta a középkori városi kultúrát Észak-Európában, majdnem félezer évig működött, az egész Balti-Tenger régióban hatással volt a gazdaságra, politikára és kultúrára. A korszak szimbolikus kezdete 1159, amikor Lübeck városát, a szövetség központját, újra alapították.

A Burgkloster
A Heiligen-Geist kórház és múzeum még nem volt nyitva látogatók számára amikor arra jártunk. Ez az épület nem csak kívülről szembe tűnő, de történelmileg is fontos. 1227-ben alapították, így a világ egyik legrégebbi szociális intézményének számít. Még egy érdekessége, hogy Karácsonykor itt van a város egyik legforgalmasabb vására. 
 
A Heiligen-Geist kórház

Majdnem szembe a kórházzal szembe van a Schiffergesellschaft, a város egyik legkarakteresebb étterme ami 1535 óta az akkori hajós kereskedők és tengerészek székhelye volt. A belseje szinte magában egy múzeummal ér fel.

Schiffergesellschaft

Innen értünk el az egyik kedvenc részünkre, az Engelsgrube utca. Itt egymás mellett sorakoztak a mesébe illő kis görbe sikátorok amik nem feltétlenül egy hivatalos turista látványosság, de mi elbűvölőnek tartottuk őket. A 17-dik században lettek ezek a házak kiépítve mint egy szociális segély szegényeknek és öregeknek. 

Engelsgrube utca

A fő látványosság persze a Holstentor kapu volt. Ez a kapu a 15-dik század óta áll a város nyugati oldalán és talán az idő meg is látszik már rajta egy kicsit. A két duci torony feltűnően csámpásan áll, valószínűleg egy kis természetes süllyedés miatt, vagy talán a kőművesek voltak kicsit ittasak? Minden esetre érthető hogy miért szeretik a Németek ennyire ezt az egyedi épületet, nekünk is nagyon tetszett. A városnak eredetileg négy kapuja volt a folyó mentén, ebből csak egy maradt meg a Holstentoron kívül, nevezetesen a Burgtor ami a város északi kapuja volt. A múzeumba nem mentünk be, de a turista információhoz beugrottunk egy térképért hogy legalább legyen valami referenciánk arról hogy mit is láttunk. Nos csak svéd, japán és német térkép volt. Nem voltak a legjobban felszereltek, de legalább meg tudtuk nézni merre jártunk a délelőtt során. 

Canquén-ek amolyan vad lúd
A régi só raktár épületek mellett mentünk amikor végre kisütött egy kicsit a nap. 
 
Még vissza akartunk menni a városháza felé hogy napvilágba is lássuk és ezzel le is zártuk a körünket Lübeckbe. 
Este kivilágítva is szép volt a városháza és mellette a tér, de így nappal jobban meg lehetett figyelni az érdekes konstrukcióját. Gyakorlatilag a 12-től a 20-dik századig vissza lehet vezetni az épület különböző aspektusait. Néhány helyen szinte azt a benyomást kelti hogy két falat csak egyszerűen egymásra építettek. Talán így is volt. 
Gyönyörű fából faragott balkon a Város Házán
Még egyszer megálltunk a Marienkirche mellett is

Tudtunk volna még nézelődni? Feltétlenül, de még aznap vezetünk kellett vagy 320km-t hogy Odense városába érjünk Dániába. És mit ad Isten? Odense a szülő városa minden idők egyik leghíresebb gyermek és tündér mese írójának Hans Christian Andersennek. Akkor most halmozzuk az élményeket és a mese szép városokat. 

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+

További posztok amik érdekelhetnek

Chile képeinken keresztül

Chile Hogyan is lehet összefoglalni Chilét mint egy ország? Chilében olyan sok mindent lehet élvezni, tapasztalni, gyönyörködni, kipróbálni hogy nehéz is lesz rövidre fogni. De

Read More »

Arequipa, Peru fehér városa

Arequipa Arequipa, Peru “fehér városa” az ország déli csücskében található. Lima után a legnépesebb város tele látnivalóval és ideális kiindulási pont az Andok hegyeiben túrázni vágyóknak. Személyes

Read More »

Leave a Reply