Lofoten; köddel és felhőkkel versenyeztünk…többnyire ők nyertek

Lofoten

Lofoten félsziget már évszázadok óta vonzza a látogatókat. Sokak szerint az egyik legszebb és legváltozatosabb régiója egész Európának ezért az E10 Nemzeti Turista Útvonal a főszezonban dugig van kocsikkal, lakó autókkal, motorokkal és még biciklis látogatókkal is. Mi egy kicsivel a szezon vége után voltunk itt, és persze itt is érezhető volt a Covid-19 hatása a turista forgalmon.

A félszigeten már 7000 évvel ezelőtt éltek különböző népcsoportok akiket a gazdag tengeri élővilág tartott életben. A tőkehal halászat és feldolgozás volt az első nagy iparág észak Norvégiába ami lehetővé tette az ország északi felének a fejlődését és több város megalapítását.

Az első feljegyzett kereskedelmi hajó 870-ben érkezett Lofotenre és miután megpakolták szárított hallal a hajó Anglia fele vette az irányt hogy a portékáját cserekereskedelem útján értékesítse.

Lofoten szárított tőkehala tette lehetővé hogy a viking hajók óceánokat szeljenek át Grönland, Oroszország, Európa, sőt még Amerika partjaihoz is cirka 500 évvel mielőtt Kolumbusz betette volna oda a lábát.

Amikor Lofoten felé vettük az irányt Trondheim után kicsit ódzkodtunk tőle, mert az időjárás előrejelzés nem volt nagyon biztató.

Volt egy tisztább délutánunk amikor erdős és fjordos vidékeken jöttünk végig. Itt egy kis falu mellet akartunk éjszakázni egy erdő szélén, de amikor lehajtottunk a főútról a Gyuri egy kis ház mellett beletaposott a fékbe… “jávor jávor jáávor” és mutatott a ház mögötti kis nyírfa erdőbe. Ott a háztól, az úttól és tőlünk is max 20 méterre legelészett egy öreg jávor bika. Már párszor láttunk ‘kamaszokat’ vagy egy-egy tehenet a borjával, de ilyet mint a közlekedési táblákon még nem.

Ki is szálltunk, fényképezgettük és susmorogtunk talán 10 percig az út szélén. Az öreg veterán nem zavartatta magát velünk.

Másnap szórványos záporokon át haladtunk, és volt pár szebb megallónk de amikor Lofoten félszigetére értünk az optimizmusunk kissé elfogyott. Semmit nem lehetett látni, lassan kellet kanyarognunk a mordori szürkeségben. A zápor itt már nem szórványos volt hanem szüntelen és ömlő. Pár órát mentünk előre bánkódva aztán egy neon sárga ruhás vörös szakállas ürge jelent meg az út közepén. Fékezni nem nagyon kellett mert elég lassan mentünk és amikor elég közel értünk hozzá elkezdett vigyorogni és felemelt egy apró STOP táblát.

Lehúztuk az ablakot és köszöntünk. Ő jó napot kívánt nekünk és mosolyogva közölte hogy itt kell állnunk legalább 30 percet, mert útépítés volt. Egy kicsit elbeszélgettünk vele és látszólag tényleg nem zavartatta magát az esővel és széllel.

Hátra mentünk főzni egy kávét és próbáltunk olyan munkákra gondolni az életünkbe amit mi szívásnak éreztünk. Nem éreztük verseny képesnek őket azzal szemben amit ez a srác csinált. Itt tennénk hozzá hogy Norvégiában a kezdő minimál bér a szakképzettség nélkülieknek 177.80 NOK (17.5 EUR) ami 18.5 lesz egy év után.

Este egy szeles tengerpart mentén parkoltunk le és próbáltuk élvezni ahogy a szél “ringatta” Samit. Egy kissé nyugtalan estével a hátunk mögött, másnap reggel reményünk volt hogy talán lesz egy kis jó idő, mert kék foltokat láttunk az égen.

Henningsvaer (Lofoten Velencéjeként van becézve) volt az első kis város ahol megálltunk. Itt a központ tele volt tündér szép (és nagyon túlárazott) butikokkal, galériákkal és kávézókkal. Sétálgatni akartunk egy kicsit, de még el akartunk jutni Nusfjordba ami egy apró skanzen halászfalu.

Útközben megálltunk az egyik Kulturlanskap mellet ami egy művész által kihelyezett görbített tükör. Lofotenen sok helyen vannak hasonlóan elhelyezett szobrok vagy más művészi darabok.

Nusfjord felé haladva egészen drámaian hatott a tájra ahogyan a sötét szürke felhők felváltva söpörtek végig a tájon a szikrázó napfénnyel. Párszor a vizes útra amikor rásütött a nap szinte vakító ezüstös fény verődött vissza róla. Aznap valószínűleg 50-szer vettük fel és le a napszemüvegeinket.

Nusfjord nagyon tetszett nekünk, mert a kis falu tényleg szinte csak korhű épületekből állt amik mind be voltak rendezve régi használati eszközökkel. Minden épületen volt angol leírás amit lehetett követni és mivel szezon vége volt, rajtunk kívül talán 4 ember bóklászott az egész faluban az ott dolgozó 2-3-at leszámítva.

A stég egy nagyon modern terv alapján lett felújítva pár évvel korábban. A hömpölygő tengerre hasonlított. A halolaj finomító épület volt talán a legérdekesebb. Az olajat rengeteg mindenre használták az évszázadok során, pl festékbe, kozmetikumokba, lámpákba vagy állat bőrt színezni.

Még bementünk a posta/gyógyszertár régi épületébe amit berendeztek egy szuvenír bolt/kávézónak. Itt is eltöltöttünk egy jó fél órát mert annyi érdekes apróságot tettek ki minden falra hogy lehetetlen lett volna nem megnézni közelebbről. Nagyon jól éreztük magunkat, klassz kis ingyenes program és tanulságos is volt.

Lofoten csücskén található Å (Őe-ként ejtik) települése. Ez a vége az E10-nek és a szerencsénk az esővel is idáig tartott. Locsogó esőben értünk oda és esernyővel tudtunk csak kisétálni a stégre egy gyors kép és egy nézelődés erejéig.

Å-ből nagyos sok tengeri szafari indul a nyári szezon alatt. Az éjféli napot rengetegen jönnek látni, itt fenn már Május 24 és Július 14 között nem is megy le a nap.

Ezt most nem tapasztalhattuk meg, de még nagyon is a listánkon maradt.

Ezzel szemben, télen December 6 és Január 6 között pedig teljes sötétség van itt. Megéri a cserét? Még nem tudjuk.

Kicsit csalódtunk, de nem lehet mindig mindenütt szép és jó, csak a legjobbat lehet kihozni belőle, ami a mi esetünkbe egy kuckós este volt egy filmmel.

Reménykedve keltünk fel másnap hogy esetleg az idő javult valamelyest; de hamar elmúlt. Az átláthatatlan szürkeség fogadott bennünket odakinn. Kénytelenek voltunk megelégedni azzal amit Lofoten adott nekünk, nem akartunk esőben dekkolni még napokat hogy esetleg kirándulhassunk egyet a tengerparton. Ilyen az utazás, nem mindig minden tökéletes,sőt.

Vissza észak felé megálltunk a Rambergstrada mellett ahol szó szerint volt 5 percünk lerohanni a fehér homokos partra mielőtt a következő zápor elért minket.

Lofoten híres a csodás fehér homokos partjairól. Egy meleg nyári napon akár Key West-el is össze lehetne téveszteni…. Legalábbis erre a következtetésre jutottunk miután megnéztük a képeket a Google-on.

Az utolsó megállónk a híres Long House (Hosszú Ház) volt Borg városa szélén. Itt élt és uralkodott egyszer észak Norvégia egyik legbefolyásosabb uralkodója 1500 évvel ezelőtt. A létezésére csupán 1981-ben derült fény amikor egy helyi gazdász a földjét szántotta és a szokásos kövek és gyökerek között üveg gyöngyök és cserép darabok kerültek elő a föld alól. Azóta a 83 méter hosszú épület a lehető legkorhűbben van ugyanott megépítve ahol valaha állt. Nem mentünk be mert 3-kor zártak és nem vagyunk a kapkodós fajták, főleg amikor a belépő 6000 Ft fejenként.

Tehát ez volt Lofoten számunkra. Nem volt teljesen ideális, de panaszra sem emeljük hangunkat. Egy olyan helyen ahol ősszel ilyen szeszélyes az idő, örülünk hogy legalább ennyit tudtunk csinálni.