Tortuguero, az autók nélküli város

Tortugueroba eljutni már önmagában is egy emlékezetes kaland volt. Mostanra már pár hete úton voltunk ezért megszoktuk hogy tömegközlekedéssel bárhová eljutni Costa Ricán belül minding bele telik egy napba. Cariariban szálltunk fel a buszra ami La Pavona kikötő falujáig vitt minket. Zötykölődős útra számítottunk és így is lett, nem sokkal indulás után az aszfalt elfogyott alólunk. A busz amin ültünk valószínűleg 50 évvel ezelőtt is már réginek számított és amint rátértünk a földutakra minden bucka és kanyar után azt vártuk hogy egyszerűen szétesik. A zárt ajtón és ablakokon keresztül ömlött be a por a buszba mintha nem is lettek volna. 10 perc alatt ellepett mindent.

Az utasokat nem nagyon zavarta a busz állapota, a fullasztó por vagy az út minősége. Hamar rájöttünk hogy az elvárások és a normák itt bizony mások. A menetrend is ezt bizonyította, mivel a sofőr rendszeresen megállt tanyák és ültetvények közelébe és néha pár perc után megjelent egy utas, néha nem. Voltak akik érdekes rakománnyal szálltak fel, egy hölgy egy 6 méteres fa létrával utazott, amit a sofőr és pár utas valahogy beerőszakoltak az utas térbe. Valójában tetszett nekünk ez a “semmi gond, valahogy megoldjuk” hozzáállás. A leghosszabb megállónk egy tanya előtt volt ahol a sofőr egyszerűen leszállt a buszról és leült beszélgetni egy férfival aki gyümölcsöt, pékárut és frissen facsart cukor nádat árult. A többi utas nyugodtan és panasz nélkül várt a sofőrre, páran le is szálltak kenyeret és gyümölcsöt venni.

Ekkora már kezdtük sejteni hogy semmi esélye sincs hogy a hajónk hivatalos indulási idejéhez valaki is tartja magát. Tortuguerot csak vízi úton lehet megközelíteni, utak nincsenek és mivel a buszunkon a helyi vízi taxi utasainak a 90%-a ott ült velünk együtt, valószínűtlen volt hogy elinduljon mielőtt a busz oda nem ér.

Az elméletünk be is bizonyosodott,amikor beértünk La Pavona-ba mindenki átszállt a buszról a hajóra.

A következő órát egy kanyargó folyón töltöttük ami a dzsungelon át vitt minket egy kis faluig ami az Atlanti óceán partján fekszik a világtól elvágva.

Tortuguero egy apró közösség ami a teknősök és más növény és állatvilág megóvására létrejött Nemzeti Park mellett található. A csúcs szezon és egyben a fő attrakció a teknősök tojásrakási szezonja amikoris több ezer teknős érkezik éjszakánként a homokos tengerpartra és eltemetik tojásaikat.

Mindössze az 1960-as évek óta védett ez a terület, azelőtt sajnos a fa kitermelés és a teknősök vadászata jelentette a megélhetést a helyi családok számára. Nehéz elhinni hogy majdnem egy egész ökológiai rendszert tettek tönkre.

Mikor érdemes ide látogatni? A fő szezon július és október között van amikor több ezer zöld tengeri teknős érkezik a parthoz. Mi április végén látogattunk el Tortugueroba de annak ellenére hogy nem láttunk teknősöket nagyszerű élményekben volt részünk. Amúgy azt hallottuk hogy a főszezon közepén nehéz szállást találni és minden többszörös áron van, úgyhogy érdemes előre szállást foglalni.

Szezontól függetlenül el lehet menni a Teknős múzeumba ami egyben a természet védelmi központ. Sok érdekes történet és információ várja az oda látogatókat.

Elcsíptünk egy tüntetést a helyi kormány ellen. Nem akarnak utakat sem járműveket Tortugueroba!

A Nemzeti Parkot a legtöbben reggel látogatják (gyakorlatilag minden reggel legalább 60-80 ember indult neki a túrának vagy gyalog, vagy bérelt motoros kajakokkal). Miután körbe kérdeztünk a helyi lakosok között elhatároztuk hogy inkább külön megyünk a folyó egy másik szakaszára. Az elméletünk az volt hogy reggel minél csendesebb vagy, annál több állatot lehet látni és egy 10 fős csoport,berregő motoros kajakkal minden csak nem diszkrét. A második érvünk pedig az volt hogy az állatok valószínűleg jobban szeretnek olyan környéken lenni ahol nincs minden nap egy rahedli ember.

Szóval béreltünk egy kajakot és elindultunk reggel 6-kor néhány kilométerre a folyó egy kevéssé látogatott része felé ami technikailag nem is része a parknak. Kb 1 óra alatt oda is értünk a leágazásunkhoz. Canyo Palma egy kis mellékág a folyón és az ismertető jele hogy a víze feketének látszik,a rothadó növényzet és talaj szerkezete miatt. A kajakkal csendesen suhanni az érintetlennek tűnő természetben egy hatalmas élmény volt. Tucatszám láttunk majmokat, különböző egzotikus kinézetü madarakat, leguánokat, folyami teknősöket, kígyókat, pillangókat és még krokodilt is. Órákon át csendben élveztünk a tájat. Lassan eveztünk felfele a kis folyón,néha-néha megálltunk hallgatni a minket körülvevő esőerdőt. Pár óra után végül elértünk a folyam végére, ahol már nem fért el a kajak. Az egyetlen amit nem láttunk az más turisták voltak. Öt órán keresztül a dzsungel szívében voltunk, és el sem tudtuk volna képzelni hogy jobb döntést hozhattunk volna minthogy ketten elindulunk a kevésbé népszerű ösvényen. Az utunk során még sokszor tettük ugyanezt,és majdnem minden alkalommal jól sült el,valahogy mi sokkal jobban szeretünk a saját utunkat járni,mégha nehezebb, hosszabb és kényelmetlenebb is mint az előre ‘kitaposott’ ösvényen végigmenni.

A fő attrakciója a Tortuguero Nemzeti Parknak a nevéből is kitalálható. Az itteni homokos tenger partra jönnek minden évben fészket rakni a zöld tengeri teknősök, kérges teknősök és a közönséges cserepes teknősök is. A zöld tengeri teknősöket majdnem a kihalás szélére vadászták; a felnőtteket a húsukért (hagyományos helyi étel volt anno a teknős leves) és tojásaikért ami luxus terméknek számított majdnem teljesen kiirtották. Akkoriban úgy hitték hogy a teknős tojás a férfi potenciát növeli.

A fészkelési szezonra nagyon koraiak voltunk, de elfoglaltuk magunkat sok hosszú tengerparti sétával és sok sok kókusz szedésével. Két reggel is egymás után találtunk nagymacska nyomokat a homokban és miután körbe kérdeztünk a parkba azt mondták hogy jaguár nyomokat találtunk.

Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat a fő szezonon kívül is és talán az egyetlen kifogásunk az volt hogy a szállásunkon minden este megették vagy csak beleettek a kajánkba a füvezős emberek. Hát mégis csak a Karib partokon vagyunk…Pura Vida!