Cotopaxi Vulkán Nemzeti Park, Ecuador felvidéke

Cotopaxi

Az Ecuadori felvidék a hegymászók, túrázok és természetjárók népszerű célállomása. Ha a főváros-Quito- megtekintése után délre követitek a híres Pánamerikai főutat hamar ott találjátok magatokat Ecuador legmagasabb hegycsúcsai körül, legalábbis a 10 legmagasabb közül 8-hoz.

Ha egy mesekönyvben kellene illusztrálni egy vulkánt, valószínűleg a Cotopaxi-hoz kísértetiesen hasonlító formájú alkotás kerülne ki az illusztrátorok kezei alól. Egy csodás nemzeti park veszi körül a magasztos vulkánt, a mezőkön vad lovak és szarvasmarhák legelnek szabadon és egy felhőtlen napon látni lehet a gleccsert is a vulkán tetején.

Eddig összesen 87-szer tört ki a vulkán; legutóbb 2015-ben és majdnem 6 hónapon át tartott az aktivitás. Ami érdekes hogy a közeli várost Latacungát 1742-óta háromszor teljesen elpusztította. Enne ellenére Latacunga egy buzgó, iparváros a mai napig is, ámbár érthető okokból nincs sok történelmi hagyatékuk.

Mi busszal elmentünk Latacungaba, onnan pedig a park bejáratáig autóval jutottunk el a Couchsurfer házigazdánk jóvoltából. Mi immáron 10 éve aktív tagjai vagyunk a közösségnek és rengeteg többnyire érdekes/értékes emberrel volt szerencsénk találkozni. De Couchsurfingről majd máskor írunk bővebben. Cotopaxi-ba egy napos kirándulást terveztünk és itt az élmény beszámolónk erről a határozottan fárasztó de emlékezetes túráról.

Az első kis gubanc ami felmerült, hogy ahol a házigazdánk letett minket valójában nem a park bejárata volt, hanem az oda vezető út kezdete, mint megtudtuk, innen még a park bejárata is 13 km-re volt, arról nem is beszélve utána meg kb még kétszer ilyen messze volt maga a vulkán. Hát ezúttal félreinformálódtunk (mármint nem informálódtunk) elég rendesen. A történethez az is hozzá tartozik hogy sem érkezésünk estéjén sem másnap reggel nem volt áram a házban; a házigazdánk ugyanis elfelejtette fizetni a számlát úgyhogy nagyjából semmit nem tudtunk a logisztikáról . Mindenesetre saját jármű nélkül nem volt esélyünk. Voltak taxi sofőrök akik rögtön ajánlották a fuvart amint látták hogy két ‘gringo’ (a helyiek által használt megszólítás amit kb mindenkire használnak aki nem dél-amerikai), de meg sem kérdeztük hogy mennyiért furikáznának minket egész napra. Úgy döntöttünk elindultunk befelé és stoppolunk, aki arra jár autóval úgy is mind egy felé tart. 10 perc sem telt el és felvett minket egy Spanyol pár. Végül az egész napot velük töltöttük.

Miután regisztráltunk (belépő nincs) elindultunk autóval a vulkán felé. Útközben elmentünk a Limpiopungo lagúna, egy múzeum és egy kemping mellett. Jó párszor megálltunk fényképezni a tájat, vad lovakat és persze egymást, majd végre elindultunk egy meredek úton fel a vulkán felé.

A Spanyol pár sem igazán nézett utána mire is vállalkoznak, mivel a park bejárására négy kerék meghajtású járgányt ajánlanak, a burkolat nélküli utak a magasság és a meredek kaptatok miatt. Ők valami 1.0 l -es aprósággal jöttek plusz minket is felvettek. Mikor a parkőrök látták a négy magas fehér embert kiszállni az apró két kerék meghajtású kocsiból még meg is kérdezték hogy ezzel tervezünk-e felvezetni a Refugio alatti parkolóig. Kicsit röhögtünk ezen és ellőttünk néhány Transformeres viccet, de mindenesetre rá kellett ébrednünk, talán van benne valami hogy mindenki más terepjáróval vág neki. Na meglátjuk, vissza már nem megyünk.

Eleinte minden okés is volt, de kb. fél úton a parkoló felé a kocsi elkezdett először csak lassulni aztán meg furcsa hangokat kiadni…. és aztán nem volt tovább. Megálltunk. A lányok kiszálltak, Gyuri pedig adott egy kis turbót a kocsinak, hátha ez segít, de csak a következő kanyarig sikerült feljutni. Ennyi volt, behúztuk a kézi féket, követ tettünk a kerekek mögé és nekivágtunk gyalog.

Nem baj, megpróbáltuk és csak fél órát kellett mennünk a hivatalos parkolóig. Mostanra már körülbelül 5000 méter magason voltunk és a levegő határozottan ritkult, szóval ez a fél óra eléggé hosszúnak tűnt.

A parkolóból két választás van, a hosszabb kanyargós ösvény vagy a rövid meredek ösvény. Amikor felnéztünk a hegy oldalán senkit sem láttunk a meredek oldalon. Akkor legyen a kihívás! Neki is vágtunk egyből a meredekebb ösvényen.

Elég hamar rá kellett jönnünk hogy annak ellenére hogy csak pár kilométerre volt a Refugio (alapbázis), ez elég nehéz séta lesz. Az ösvény laza kavics és törmelék volt és az első 20 perc után 30 méterenként meg kellett állnunk a légszomjtól. Ilyen lehet 85 évesnek lenni?

Amikor felértünk a Refugioba, bementünk körülnézni. Akik két napos mászásra fizetnek be itt töltik az éjszakát majd éjjel indulnak fel a gleccser és a kráter felé. Mi csak a gleccser széléig akartunk menni. Nagyon hangulatos volt a Refugio, sok zászlóval díszítve (Magyar sajnos nem volt), volt egy kis étterem ahol lehetett kávét, teát vagy levest venni.

A Refugiotól már csak egy pár száz méterre van a gleccser és korán sem volt olyan meredek mint ezelőtt. Márti a megfázása és köhögése ellenére is fel akart menni. Az első gleccser amit megérintettünk életünk során! Örök emlék az ilyen, a köhögés meg úgyis elmúlik.

Az időjárás kegyes volt velünk, a nap jóformán egész reggel sütött, csak pár kis felhő keringett a vulkán csúcsa felett.

Amikor elértuk a jeget, csak levettük a kesztyünket és hagytuk hogy a kezünkre rácsöpögjön a hideg víz. Szép kis élmény 5100 méter magason.

Amikor visszamentünk a Refugioba, ettünk egy levest, zöldségből és kukoricából az ablakon meg hagytunk egy matricát hogy itt jártunk (alul középen).

Amikor vissza indultunk a kocsival még csak a délután közepe volt ezért úgy határoztunk hogy körbe sétáljunk a Laguna Limpiopungo-t. Ez egy sekély magas fekvésű tó, magas fűvel körülvéve. Itt láttuk a legtöbb vad lovat a vulkánhoz menet és reméltük hogy innét talán a vulkánt is teljes kiterjedésében is újra láthatjuk.

Így is lett. Amikor elindultunk az ösvényen a tó körül elég hamar megláttuk a ménest, plusz egy csapat fekete bikát is láttunk szabadon barangolni a felvidéken, békésnek tűntek, de kinek is lenne oka a stresszre ha ilyen helyen él.

A Laguna mögül látni a vulkánt amin pár órával ezelőtt sétáltunk, szebb képet alkotott mint bármilyen képeslap amit eddig láttunk, igaz ez a kép nem teljessen adja vissza de azért el tudjátok képzelni.