Miután elhagytuk Piscot, tovább haladtunk dél felé a partvonal mentén. A sivatag továbbra is végtelennek tűnt, de a kilátás párszor megállásra késztetett minket. Az idő gyönyörű volt, de lassan tudtunk csak haladni, a szél néha olyanokat lökött rajtunk hogy emiatt le kellett lassítani mert vagy a sziklás parton találjuk magunkat 60 méter mélyen, vagy egy szemben jövő kamion előtt.
Már majdnem egy hete dél fele haladtunk a perui partvonalon, a bal oldalunkon homok és kő a jobbon pedig a Csendes-óceán. Már kezdtük azt hinni hogy a kontinens aljáig nem is fog változni a táj, amikor egy kanyar után előbukkant valami váratlant. Egy völgyet pillantottunk meg ami olyan zöld volt mint Írország. Na jó ez valószínűleg túlzás, de ennyi homok után kápráztak a szemeink.
Ahogy közelítettünk próbáltuk megállapítani mit is termeltek, de túl messze voltunk hogy bármilyen terményt felismerhessünk. Gabona vagy rizs lehetett a nagyja de láttunk olíva lugasokat is. Arról olvastunk hogy a 19. században sok európai és azon belül olasz és francia család telepedett le Peruban, és ez magyarázatot is adhat arra hogy miért olíva olajat és fügét árultak az út szélén.
A következő pár órában több ilyen kis oázis mellett jöttünk el, néhány helyen már szőlő ültetvények is voltak. Gondoltuk még pár száz kilométer és borvidékeken is lehetünk.
Már a délután második felében voltunk amikor megláttunk egy táblát amire rá volt írva valami valami Nazca…nagyon kopott volt, de örültünk hogy közeledünk. A második táblát már el tudtuk olvasni, egy kilátóról volt info. Hallottuk hogy a Nazca vonalakat többféleképpen (kilátó vagy repülő) is meg lehet nézni, de nem hittük a hogy a kilátó az utunkba esik még mielőtt egyáltalán oda érnénk a városhoz, de így volt. A kilátó szó szerint az út szélén állt, és még nyitva is volt. Mint kiderült a pán-amerikai autópálya egyenesen átszeli az egyik geoglifát, névlegesen a gyíkot. Amikor ugyanis az autópálya épült nem volt még bevett szokás hogy légi felvételeket csináljanak a tervezett útvonalról, így alakult hogy a gyík farka az út egyik, a test pedig az út másik oldalára került. Való igaz, a Nazca-vonalakat lehetetlen felismerni a földről.
Egy kicsit elidőztünk a kilátóban mivel csak ketten voltunk, de figyelmesek lettünk a nyugvó napra és hogy jó lenne teljes sötétedés előtt a városba érni. Tovább is mentünk, de pár kép erejéig még megálltunk.
A Nazca vonalak világszerte ismertek és számtalan tanulmány készült róluk. Történészek és tudósok próbálták megfejteni a szimbólumokat de jelentésüket a mai napig rejtély fedi őket. Nagyon sok elmélet született meg az év tizedek során, naptár, csillagaszati eszközök, térkép, vagy talán egy üzenet a jövőnek vagy az űrbe? Sok lehetőség van de a valódi jelentés lehet örökre rejtély marad.
Másnap fontolóra vettük a repülőgép bérlést, de végül úgy határoztunk inkább elmotorozunk egy ‘közeli’ rezervátumba (Pampa Galeras Barbara D Achille National Reserve) ahol szenzációs élményben volt részünk. Először (de korán sem utoljára) láttunk vicuna-t ami egy amolyan távoli rokona a tevéknek és sokban hasonlít a Dél-Amerikában jól ismert lámához vagy alpakához.
A különbség az hogy a vicuna csak a szabadba él és történetesen az ő bundájukból készülnek a világ legdrágább gyapjú ruhái. A jelenlegi piacon egy méter 100% vicuna gyapjú akár fél millió forintba is kerülhet. Na és itt jön a kedvenc infónk: sem vadászni, sem fogságban tartani nem szabad a vicuna-kat. Be kell fogni őket, lenyírni a bundájukat és vissza ereszteni őket a szabadba. Ez törvény egész Dél-Amerikában.
Torotoro Miután már jó pár ismertebb helyet meglátogattunk a Bolíviai utunk során úgy döntöttünk hogy bevállalunk egy nem olyan népszerű és kissé zötykölődős utat. A
Huaraz Huaraz egy egészen különös helyet kapott az emlékeink és élményeink között Dél-Amerikában. Peru felvidéke nagyon népszerű a túrázási és hegymászási lehetőségei miatt, de mi
La Paz La Paz egy hatalmas, zajos, nyüzsgő város, és amikor az első pillantásunkat vetettük rá egy már eleve kalandokkal teli utazás után Copacabana-ból újonnan felpezsdült
A furgonunk Sam A guruló otthonunk építése Az utazásunk dél-amerikai hátizsákos/motoros szakasza után már megfogalmazódott bennünk az életünk következő lépése. Saját tervezésű és építésű furgonnal
Samara Samara egy kis eldugott falu Costa Rica Csendes óceáni partján. Nem sokan jönnek ide, de a szörfösök között egy nagyon népszerű tanuló hely. A
Otavalo Az első megállónk a kolumbiai határ után Ecuadorban, Otavalo volt. A Kolumbiában töltött két hónapunk után határozottan éreztük a különbséget az emberekben, öltözetben, ételekben