Nazca-vonalak, egy ősi misztérium a perui sivatagban

Nazca

Miután elhagytuk Piscot, tovább haladtunk dél felé a partvonal mentén. A sivatag továbbra is végtelennek tűnt, de a kilátás párszor megállásra késztetett minket. Az idő gyönyörű volt, de lassan tudtunk csak haladni, a szél néha olyanokat lökött rajtunk hogy emiatt le kellett lassítani mert vagy a sziklás parton találjuk magunkat 60 méter mélyen, vagy egy szemben jövő kamion előtt.

Már majdnem egy hete dél fele haladtunk a perui partvonalon, a bal oldalunkon homok és kő a jobbon pedig a Csendes-óceán. Már kezdtük azt hinni hogy a kontinens aljáig nem is fog változni a táj, amikor egy kanyar után előbukkant valami váratlant. Egy völgyet pillantottunk meg ami olyan zöld volt mint Írország. Na jó ez valószínűleg túlzás, de ennyi homok után kápráztak a szemeink.

Ahogy közelítettünk próbáltuk megállapítani mit is termeltek, de túl messze voltunk hogy bármilyen terményt felismerhessünk. Gabona vagy rizs lehetett a nagyja de láttunk olíva lugasokat is. Arról olvastunk hogy a 19. században sok európai és azon belül olasz és francia család telepedett le Peruban, és ez magyarázatot is adhat arra hogy miért olíva olajat és fügét árultak az út szélén.

A következő pár órában több ilyen kis oázis mellett jöttünk el, néhány helyen már szőlő ültetvények is voltak. Gondoltuk még pár száz kilométer és borvidékeken is lehetünk.

Már a délután második felében voltunk amikor megláttunk egy táblát amire rá volt írva valami valami Nazca…nagyon kopott volt, de örültünk hogy közeledünk. A második táblát már el tudtuk olvasni, egy kilátóról volt info. Hallottuk hogy a Nazca vonalakat többféleképpen (kilátó vagy repülő) is meg lehet nézni, de nem hittük a hogy a kilátó az utunkba esik még mielőtt egyáltalán oda érnénk a városhoz, de így volt. A kilátó szó szerint az út szélén állt, és még nyitva is volt. Mint kiderült a pán-amerikai autópálya egyenesen átszeli az egyik geoglifát, névlegesen a gyíkot. Amikor ugyanis az autópálya épült nem volt még bevett szokás hogy légi felvételeket csináljanak a tervezett útvonalról, így alakult hogy a gyík farka az út egyik, a test pedig az út másik oldalára került. Való igaz, a Nazca-vonalakat lehetetlen felismerni a földről.

Egy kicsit elidőztünk a kilátóban mivel csak ketten voltunk, de figyelmesek lettünk a nyugvó napra és hogy jó lenne teljes sötétedés előtt a városba érni. Tovább is mentünk, de pár kép erejéig még megálltunk.

A Nazca vonalak világszerte ismertek és számtalan tanulmány készült róluk. Történészek és tudósok próbálták megfejteni a szimbólumokat de jelentésüket a mai napig rejtély fedi őket. Nagyon sok elmélet született meg az év tizedek során, naptár, csillagaszati eszközök, térkép, vagy talán egy üzenet a jövőnek vagy az űrbe? Sok lehetőség van de a valódi jelentés lehet örökre rejtély marad.

Másnap fontolóra vettük a repülőgép bérlést, de végül úgy határoztunk inkább elmotorozunk egy ‘közeli’ rezervátumba (Pampa Galeras Barbara D Achille National Reserve) ahol szenzációs élményben volt részünk. Először (de korán sem utoljára) láttunk vicuna-t ami egy amolyan távoli rokona a tevéknek és sokban hasonlít a Dél-Amerikában jól ismert lámához vagy alpakához.

A különbség az hogy a vicuna csak a szabadba él és történetesen az ő bundájukból készülnek a világ legdrágább gyapjú ruhái. A jelenlegi piacon egy méter 100% vicuna gyapjú akár fél millió forintba is kerülhet. Na és itt jön a kedvenc infónk: sem vadászni, sem fogságban tartani nem szabad a vicuna-kat. Be kell fogni őket, lenyírni a bundájukat és vissza ereszteni őket a szabadba. Ez törvény egész Dél-Amerikában.