
Flam a Sognefjord szabadidős központja és Burgund Stave templom egy UNESCO kincs
Flam és Burgund A Sognefjord Norvégia leghosszabb és egyben legmélyebb fjordja. 204 km-re nyúlik be a tengertől és a legmélyebb pontján 1300 méteres. A fjord
Svédországban jártunkkor a Covid-19 miatt elég limitáltak voltak a lehetőségeink, mivel innét Norvégiába akartunk tovább menni tehát a norvég kormány óvintézkedéseit figyelembe kellett vennünk és betartanunk, miszerint csak bizonyos tartományokat lehetett meglátogatni Svédországon belül különben 14 nap karantén várt volna ránk. Ez idő tájt az összes Skandináv ország hasonlóan szigorú szabályokat hozott a Svédországból érkezőkkel szemben amit igazából a svédek a szuper liberális hozzáállásuknak köszönhetek a Covid 19 terén.
Storfors nem igazán híres semmiről, inkább egy csendes kis település erdővel és tavakkal körülvéve, ezért nem meglepő hogy a legtöbb időnket a természetben töltöttük. Alig győztük enni a vad áfonyát és málnát amit szinte kaszálni lehetett minden árok szélén és erdőben. Még ki is próbáltuk a speciális áfonya szedő szerszámát a házigazdánknak ami kb tízszer gyorsabbá tette a folyamatot (pár héttel később mi is befektettünk egy ilyen ‘szerszámba’).
Az egyik magyar hölgy nagyon szeretett gombászni és ebben nagy partnerre talált bennünk. Éppen akkortájt kezdődött a róka gomba szezon, így pár kilót meg is szedtünk/ettünk az ottlétünk alatt. Ez volt a szezon kezdete! Azt mondták egy hónap múlva bizonyos helyeken az egész erdő alja aranysárga lesz. Korábbi években volt hogy szó szerint nem tudták mind leszedni és hazavinni a rókagombát. Persze más gomba is akadt a környéken, voltak mohás erdő részek ahol szinte botladozni lehetett a tinóru gombákba és párszor találtunk nagyon szép vargányát is. Gombás tojás, gomba leves, gombás tejszínes tészta, grillezett és rántott gomba… vagyis ettünk bőven frissen szedett gombát, sőt még szárítottunk is vargányát.
Nem kevés időt töltöttünk az erdőkben, (amúgy Svédország az ötödik legnagyobb ország Európában és a területének 2/3-a erdővel van borítva) és szerencsére az igazi nagy kedvencünk a tavak (és tengerek) által nyújtott szabadidős programokból is akadt bőven a kedvünkre való. Egyik nap elmentünk csónakázni egy közeli szigetre. A partvonalon a fák között itt ott megpillantottunk néhány szépen rendbe tett nyaraló házat. Szinte gyanúsan beépítettlen volt minden. Persze nem véletlenül, mint megtudtuk Svédországban csak egy bizonyos mennyiségű területet lehet beépíteni a tavak körül hogy a természet ne szenvedjen a túlzott beépítés miatt. Tehát ha akarsz egy tóparti nyaralót meg kell venned vagy örökölnöd egy már meglévőt. Milyen nagyszerű gondolat, egy hosszú távra tervező társadalom jellemzője.
Hasonlóan mint Magyarországon a Nemzeti Dohány boltok, Svédországban a kormány által üzemeltetett alkohol kereskedelmek vannak. Ezekben Systembolaget nevű boltokban mindent meg lehetett venni, de olyan áron hogy az ember szinte sírni akar a kasszánál (ekkor még nem akartuk elhinni hogy Norvégiába még magasabbak az árak; -pedig így van).

Flam és Burgund A Sognefjord Norvégia leghosszabb és egyben legmélyebb fjordja. 204 km-re nyúlik be a tengertől és a legmélyebb pontján 1300 méteres. A fjord

Laguna 69 A Laguna 69 az egyik legnépszerűbb egy napos túra a perui Andokban. Huaraz és Caraz, két hangulatos kisváros található viszonylag közel hozzá ahol a túrázni

Saltstraumen Saltstraumen egy váratlan és kissé inkább negatívan emlékezetes megállónk volt Norvégiába. A reggelünket lassan kezdtük el a kis parkolóban ahol csak egy “szomszédunk” volt.

Argentína Hogyan is lehet összefoglalni Argentínát? A második legnagyobb ország a dél-amerikai kontinensen, híres a tangóról, borvidékeiről,marhahúsról, fociról és számos történelmi egyénről mint Éva Perón,

Montevideo Miután átértünk Argentínából Uruguayba, hamar elhatároztuk hogy nagyon szimpatikus nekünk az ország; az emberek nyugodt és barátságos mentalitása, a gasztro-kultúra a kellemes atmoszférájú városok

Bosque Petrificado Nemzeti Park Mit is tudunk a Föld kialakulásának a történelmi szakaszairól, és mennyire fogjuk fel hogy az emberiség milyen parányi időt töltött el
