Barichara

A kisváros ahol megállt az idő

Voltál már olyan helyen ami olyan mint egy képeslap, vagy mint egy történelmi film forgatásának a helyszíne? Nekünk ilyen volt Barichara. Kolumbia Santander tartományában helyezkedik el a csodás zöld dombok és széles völgyek mentén. A közelben, San Gil-ben szálltunk meg ahonnan nagyon könnyen tudtunk közlekedni és kirándulni a helyi járatos buszokkal. Mindenki ajánlotta Baricharát mint egy kihagyhatatlan program úgyhogy boldogan szántunk rá egy napot.

Baricharát a 18-ik században alapították és sokak szerint a város kép nem igazán változott azóta. Sok minden épült a helyi homok kőből, de a templomokat leszámítva majdnem minden ház hó fehérre van meszelve.

Manapság művészek, utazók, és helyiek egyaránt élvezik a megőrzött hagyományos épületeket terracotta tetejükkel, a macska köves utcákat és persze a környező tájat.

Mik a legszebb látnivalók Baricharában?

A városközpont mellett rakott le minket a busz és egyből éreztük a hely békés, nyugodt hangulatát. Körbe sétáltunk a teret ahol meglepően kevés ember tűnt turistának. A nagy templom lépcsőin ültünk le csak kicsit beszívni a környezetünk hangulatát.

Camino al salto del mico; kilátás a völgyre

Egy rövid sétára a várostól van a Camino al Salto kilátó ami a város mellett elhúzódó völgyre néz le. Itt sétálgattunk és gyönyörködtünk a tájban; a völgybe olyan magasról néztünk le hogy ragadozó madarakat láttunk alattunk körözni. Itt találkoztunk pár helyi csoporttal akik miután minden család tagot külön külön megörökítettek a szakadék szélén, majd csoport képeket készítettek egymásnak, még minket is hajlandóak voltak lekattintani.

a Camino Real Túra Útvonal, SorsdöntŐ Döntésekkel Spékelve

A várostól nem messze indul kifelé egy kis túra a mezőkön át a következő faluba, Guane-ba. Sokan emlegetik mint Santiago tartomány egyik legszebb sétája, amit legjobban reggel érdemes elkezdeni mert nagyjából két órába telik. Baricharából kiindulva többnyire leejtős az ösvény ezért sokan busszal mennek vissza Guane-ból. Mi csak pár kilométert mentünk el rajta, mivel Baricharát akartuk jobban bejárni. Egy kis személyes info, a kép hátterében ahol Márti ül valahol van egy pici falu, ezt meglátva kezdtük el beszélni hogy de jó is lenne egy saját járgány, mivel ilyenkor csak felpattannánk rá és megnéznénk mi is van ott. És lám 3 hónap kutatás, tervezés és bürokratikus útvesztőn való átkelés után a motorunkkal Mandarinával volt szerencsénk ezt a fajta utazást is megtapasztalni. Arra mentünk amerre az út vitt és addig ameddig a kedvünk volt. Ezt az érzést nehéz feledni.

A temető

Az egyik dolog amit nagyon szerettünk a kolumbiai utazásunkba hogy éppen a mangó szezon kellős közepén voltunk ott. Ilyenkor az út szélén tucatszám lehet szedni a méz édes, bio gyümölcsöt. Néhány óra sétálgatás után jól esett egy kis pihenő és gyümölcs, de sajnos a hátulütő az volt hogy nem volt nálunk víz hogy lemossuk a bicskánkat vagy a kezünket. amikről bizony csöpögött a mangólé. Észrevettük hogy a kis tér másik oldalán volt a temető és gondoltuk ott biztos van egy csap az öntözéshez.

Nem csalódtunk, sőt nyugodtan állíthatjuk hogy a legszebb temetőre bukkantunk amit valaha láttunk és mint egy tábláról kiderült művészeti jelentősége is volt.

Dél-Amerikában rászoktunk hogy a templomokat és a temetőket is megnézzük, mert jobbára csendes helyek ahol nyugodtan lehet nézelődni, gondolkodni vagy beszélgetni. Baricharában nagy hagyománya van a kő faragásnak, a kovácsolt vasnak és a temetőben látható hogy valóságos művészetet csináltak belőle.

Capilla de santa barbara

A város felett a legmagasabb dombon van a Santa Barbara templom ahonnan gyönyörű kilátás van Baricharára. A templom éppen zárva volt, de csak a kilátás miatt is megérte felsétálni a meredek úton, és még egy váratlan helyi ínyencséget is lehetőségünk volt megpróbálni.

A templom előtti téren volt egy helyi fickó, aki számunkra fel nem ismerhető ‘csemegével’ kínálta az arra járókat… névlegesen pörkölt szárnyas hangyával.

Kis dobozkákban lehetett venni, jobbára a helyiek ropogtatták sétálgatás közben. Nem akartunk egy egész dobozba befektetni, de az árus volt olyan rendes hogy hagyta hogy kipróbáljuk. Többé kevésbé égetett szotyola íze volt, kis sós és füves beütéssel és nyilvánvalóan mint minden ilyen egzotikus dolog ez is csodákat tesz a férfiasságunkkal. Már nem emlékszünk miért is olyan jó a nőknek is. Maradunk a szotyinál.

Meghívás a művészhez

Ha ez még nem lett volna elég élmény, még egy váratlan meglepetésben volt részünk miközben egy kis utcában megálltunk beszélgetni egy padon, mert egy magyar srác szólított meg minket aki éppen elsétált előttünk. Dél-Amerikába ez volt az első ilyen találkozásunk. A srác már többször volt Baricharában és elvitt minket egy művész barátját meglátogatni. Meséltünk nekik a szárnyas hangya nasinkról amire ők frissen turmixolt mangó levet adtak nekünk….Mmmmm mangóból sosem túl sok. Pár órát töltöttünk velük, beszélgettünk keverve a magyart a spanyollal és az angollal, ki épp mit értett mivel mindenkinek csak kettő volt meg a három nyelvből úgy igazán, de az élmény maradandó volt.