Quebrada Las Gachas

Kolumbiának nagyon változatos és gazdag az élővilága, a földrajzi adottságai pedig még annál is változatosabbak. Ezért is egyre többen látogatnak el ebbe a fantasztikusan diverz országba, mert számtalan látványosság áll az utazók rendelkezésére; mi is két hónap utazás után csak a meglátogatandó helyek felét tudtuk lepipálni a bakancslistánkról. Az egyik legkülönlegesebb látványosság és természeti csoda Kolumbiába a  Cano Cristales-Szivárvány folyó –avagy a folyó ami megszökött a mennyből, ahogyan a helyiek hívják. A hátulütője az hogy hátizsákosként saját szervezésben viszonylag nehéz eljutni hozzá,  és természetesen felfújták az árakat is. Azt is érdemes figyelembe venni hogy ha a csodálatos színekben szeretnénk a folyót megcsodálni Májustól Novemberig (fő szezon Júliustól Októberig) kell ide látogatni.
 
Egy sokkal kevésbé ismert és reklámozott folyó, ami az olcsóbb alternatívája a fent említett Szivárvány folyónak a Las Gachas, vörös folyó. Amikor San Gil-be értünk nem igazán tudtunk sokat a térségről csak azt hogy sok a szabadtéri program, a kirándulási lehetőség és szép a természet. Mint mindig, ha tehettük, egy olyan hostelban szálltunk meg ahol volt konyha, és annak megtekintése után általában elmentünk bejárni a várost és bevásároltunk. Elmentünk a piacokra, zöldség és gyümölcs árusokhoz és ha lehetett a helyi hentesekhez. A hentes akivel a Gyuri megismerkedett a vásárlási/felderítő körutunk alatt annyira megkedvelt minket hogy ingyen adott kipróbálásra néhány kolbászt és adott egy nagyszerű tippet is: menjünk el Las Gachasba.
 
Egy kis kérdezősködés után megtudtuk hogy direkt járat híján San Gil-ből el kell mennünk Oiba városába és onnan egy másik kis “collectivo”-val menni tovább (kis teherautó amit taxinak használnak a helyiek) Guadalupe felé. 
A collectivo Guadalupe felé
A sétánk erre vitt minket miután a collectivoból kiszálltunk
Guadalupe is egy bájos kis falu, tele fehér épületekkel a koloniális időből. Ha van időtök érdemes pár órát városnézéssel tölteni, utána pedig innen is el lehet sétálni Las Gachas-hoz. Mi egy kicsit máshonnan közelítettük meg a dolgot, mivel a collectivo-ban ült egy hölgy aki ajánlott nekünk egy alternatív útvonalat a mezőkön keresztül. Mi meg is fogadtuk a tanácsot és leszálltunk a semmi közepén. Többnyire mezőkön és legelőkön át kanyargott az ösvény és amikor egy pici farm mellett mentünk el a tulajdonosok kértek tőlünk 2000 peso-t hogy átsétálhassunk a földjükön. Ez egy amolyan kereset kiegészítés volt a részükről, mivel egy igazán csekély összegről, talán 160 Ft-ról van szó.
 
Talán 20 perc séta után már el is értük a folyó szélét. Meglepődve láttuk hogy a meder valójában egybefüggő vulkanikus kőzetből áll, amiben az idő és víz munkájának köszönhetően kialakultak ezek a kút szerű lyukak. Némelyikbe csak egy kosár labdát lehetne beletenni, másokba akár 3-4 ember tud is kényelmesen tudna ücsörögni. A mélységük is változó, ezért vigyázni kell melyikbe ugrasz bele.
 
A vörös folyó elnevezést a vulkanikus kőzeten élő alga fajnak köszönheti. Amikor a nap erősen süt előjön egy mély vörös árnyalat az egész folyó felszínén, mivel a víz csupán pár centi mély. A folyó mederben való sétálással érdemes nagyon óvatosnak lenni mert az alga nagyon csúszóssá teszi a felületet és könnyen el lehet vágódni a kövön ha nem figyelsz. Sajnos mi egy felhős napon érkeztünk és haza fele menet még az eső is elkapott minket, ezért nem volt szerencsénk az alga vörös színeiben gyönyörködni láttuk, de jócskán csúszkáltunk rajta.
 A folyómederben sétálni igazán kellemes volt bár párszor olyan síkos részeken mentünk át hogy álló helyzetben is elkezdtünk csúszni.
Láttunk pár embert akik zokniba járkáltak hogy kicsit kevésbé csúszkáljanak a köveken, de mi aznap Crocs-ba voltunk zokni híján sajnos.
Egy pár km séta után kerestünk egy csendesebb helyet és beültünk az egyik természetes fürdőkádba. Igazán jól elvoltunk a kellemesen hűsítő vízben, de vissza kellett indulnunk a délután közepe felé hogy elérjük az utolsó buszt vissza San Gil felé. Rajtunk kívül talán 20 ember volt az egész folyószakaszon és elnézegettük a gyerekeket akik bátran ugráltak a lyukakba függetlenül a mélységüktől. Néhányan hosszú botokat dugtak le hogy kimérjék a mélységeket. Nem láttunk más külföldi látogatót magunkon kívül, de szóba elegyedtünk egy professzorral aki egy kollégájával motorozott le Bogotából. Ő csinálta a fenti képet is.

A nap folyamán a felhők egyre csak gyűltek és mire elindultunk esőben kellett visszabandukolnunk Oiba felé. Legnagyobb meglepetésünkre a két professzor megállt mellettünk a motorjaikkal és felajánlották hogy elvisznek minket a következő városba hogy elérjük a buszt, mivel sajnos lekéstük a csatlakozást. A mocik eleve tele voltak cuccal, de megoldották hogy Gyuri az egyik motor hátuljára, Márti pedig a csávó hátizsákjával a hátán a másikra felkerült. Nem volt semmi szakadó, hideg esőben, bukósisakban, spanyolul társalogni kulturális és szociális témákról.

Ez volt az első motoros élményünk Dél-Amerikában amit minden kényelmetlenség ellenére nagyon élveztünk. A hazafele vezető úton meg is beszéltük hogy a busz menetrendhez való alkalmazkodás nem kéne hogy többet keresztül húzza a számításaink, venni kéne egy motort még az elkövetkező hónapokban és úgy utazni tovább.

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+

további posztok amik érdekelhetnek

This Post Has 2 Comments

  1. Marcia 13 Aug 2018 Reply

    You hear such bad things about Columbia it’s nice to hear about some safe places

    1. Marta & Gyuri 13 Aug 2018 Reply

      We have seen both sides of the coin….stay tuned, but all in all we love this country! Thanks for reading!

Leave a Reply