Paraguay nem a turizmusáról híres, vagy a Nemzeti Parkjairól, de az itt töltött időnket nagyon is élveztük többek között ezért is. Paraguay egy nagyon szegény ország egy gyötrelmekkel teli történelemmel, de az itt élő emberek feltétel nélküli kedvességét és vendég szeretetét kevés helyen tapasztaltuk eddig. Az utakat amiken motoroztunk, többnyire kevés forgalom, apró települések és nagyon limitált boltok és szállás helyek jellemezték.
Miután eljöttünk Encarnaciónból, ahol a világ egyik legkevésbé látogatott UNESCO romjait néztük meg (édes kettesben) amik a Jezsuita szerzetesek templomainak és településeinek a maradványai, egy Nemzeti Parkot is meg akartunk nézni és egy helyi férfi ajánlotta nekünk Ybycuit.
Már az oda vezető úton is nagy élményben volt részünk. Látszólag a semmi közepén egy elég nagy gyülekezettel jöttünk szembe akik éppen Szent Angelitát ünnepelték egy kinti sütögetéssel, cross motorozással, felfújható játszó házzal stb. Egy kissé bizarr volt, de megálltunk körül nézni és csorgatni egy kicsit a nyálunkat, mert a kaja nem volt készen és nem akartunk több száz ember mögé sorba állni mert még sötétedés előtt Ybycuiba akartunk érni.
Még napvilágba odaértünk Ybycui városába ami jelentősen kisebb volt mint amire számítottunk, de mulatságosnak találtuk a cowboy szobrokat amiket a város szélén találtunk.
A város egyből szimpatikus volt nekünk, csendes kis utcák ahol alkonyatkor kijöttek az emberek szocializálni, enni, inni és beszélgetni. A szállásunk nagyon szerény volt, de egy kedves öreg pár vezette és bár minden nagyon alap volt, tisztán tartották és nagyon kedvesek voltak velünk.
A Nemzeti Park még egy kb 30 km-re volt a várostól és elég primitív föld utak vezettek oda. Szépen lassan mentünk, élvezve a tájat, mintha egy régi vadnyugati film szettjén lennénk.
Amikor elfogyott a aszfalt alattunk és tégla vörös földutak vezettek minket tovább minta átröppentünk volna Ausztráliába.
A park bejáratánál egy nagyon kedves de enyhén unott fiatal ember fogadott minket. Végig mutogatta a térképen hogy merre érdemes túráznunk a vízesésekhez és utána pedig a múzeumhoz. Már egészen megszoktuk Paraguayba hogy általában parkokban, múzeumokban, sőt még UNESCO világörökségi helyeken is egyedül vagyunk. Ez ebben a parkban sem volt másként. Egész nap talán 3 emberrel találkoztunk a park területén.
Néhány szép erdei séta ösvényt jártunk végig és bár borongós volt az idő, eső szerencsére nem esett. Az első kis túra egy kilátóhoz vezetett ahol az erdőre tudtunk kinézni és hallgatni a madarakat.
Ybycui főképpen a vízeséseiről híres, de valószínűleg pont a sok folyónak köszönhetően anno Dél-Amerika első vasöntödéje és kovács műhelye épült meg itt. A park valójában félig múzeum, félig pedig természet védelmi terület. A mindössze 5000 hektáros park nagyon fontos szerepet töltött be az ország iparosításában, később pedig az egyetlen kovács műhely volt itt, ahol fegyvereket gyártottak a hadseregnek az 1800-as években amikor Paraguay (igazándiból felfoghatatlan önbizalommal) háborúba ment Brazília, Argentína és Uruguay egyesített erői ellen. Azt nem is kell mondanunk mi lett a vége.
Egy másik dolog amiről Ybycui park híres az a pillangói, és bár sokat láttunk repkedni, nagyon kevés volt olyan közel hozzánk hogy le is tudjuk fényképezni. Az erdők és a természet nagyon dús és gazdag volt; találtunk pár olyan növényt is amit nem tudtunk meghatározni…
Amikor kijárkáltuk magunkat az erdei ösvényeken, vissza mentünk a bejárathoz, ami mellett be lehetett menni a park múzeum részébe. Ez egy nagyon szépen manikűrözött része volt a parknak, a régi vízhajtásos malom épület romjai nagyon tetszettek nekünk, még fel is lehetett mászni a tetejére.
A katonai laktanyát berendezték amolyan múzeumnak, régi zászlókkal, fegyverekkel és munka eszközökkel. Itt már végre nem voltunk egyedül, találkoztunk a kertészekkel akik csodás rendbe tartották a füvet.
Ráérősen körbe jártuk a múzeum körüli részt, aztán lementünk a folyó szélére ahonnan anno vízelvezetéssel üzemeltették a malmot.
A hazafelé vezető utunk hasonlóan forgalmas volt, szinte hihetetlennek találtuk hogy ellátogattunk egy Nemzeti Parkba és egy történelmi szempontból jelentős műemlékhez és egyetlen emberrel sem találkoztunk. Mi nagyszerűen éreztük magunkat és örömmel tanultunk megint egy kicsit Paraguay és Dél-Amerika történelméről. Bele is gondoltunk hogy valójában ez legalább olyan értékes és emlékezetes élmény volt számunkra mint az Iguazú vízesés vagy Buenos Aires. Más élmény, de őszintén nem hiányoltuk a tömeget, a tolongást, a sorban állást. Paraguay ilyen szempontból még nagyon “hátra maradott” a szomszédjaihoz képest, de pontosan az ilyen helyeken vannak a legautentikusabb élményeink és ilyen helyeken tanulunk igazán valamit egy népről, a történelmükről és kultúrájukról.
Rio Tranquillo Dél-Amerikában az egyik legjobban várt élménye Patagonia felderítése volt. Ez sokaknak ismerős név, de ki mit és mennyit tud róla már egy nagyon
Torres del Paine Chile talán leghíresebb látnivalója a Torres del Paine Nemzeti Park, a túrázás, kempingezés és hegymászás Mekkája. 1959. május 13-án alapították a 2272,98
Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már
Potosí Az egyik utolsó megállónk Bolíviában Potosí volt ami az ezüstbányáiról híres. Ezt a helyet nagyon sokan kihagyják amikor Sucre-ból a Salar de Uyuniba tartanak. Nekünk
Barichara A kisváros ahol megállt az idő Voltál már olyan helyen ami olyan mint egy képeslap, vagy mint egy történelmi film forgatásának a helyszíne? Nekünk
Panama Panama annak ellenére hogy egy apró ország, elég stabilan megállja a helyét a turizmus-iparban. Az ország Karib tenger felöli oldalán világhíres tengerpartok, apró szigetek