Az egyik utolsó megállónk Bolíviában Potosí volt ami az ezüstbányáiról híres. Ezt a helyet nagyon sokan kihagyják amikor Sucre-ból a Salar de Uyuniba tartanak. Nekünk a motorral egy ideális megálló volt a két hely között és mivel olvastuk hogy nagyon érdekes történelme van a városnak úgy döntöttünk két három napot rászánunk.
Potosí az 1500-as években lendült fel amikor felfedezték hogy a falu melletti hegyekben hihetetlen mennyiségű ezüst található. Akkoriban az terület Spanyol uralom alatt volt és pár év alatt komoly bánya várossá fejlődött, közel 200,000-es lakossággal. A legendák szerint a bánya kő falaiban akár egy méter széles ezüstérc erezetek voltak több mint 90%-os tisztasággal.
Mind a Spanyol és a bolíviai gazdaság nagy fellendülésnek örvendett a Cerro Rico “Gazdag Hegy” kincseinek köszönhetően. Sok olvasztó és finomító műhely épült Potosíban és itt működtették az első pénzverő műhelyeket is a kontinensen.
De mint a legtöbb bánya, Potosí ezüst bányái is lassacskán elkezdtek egyre kevesebbet termelni egyre gyengébb minőséggel. A város lakóinak nagy része még a mai napig is a bányákból nyeri megélhetését mindazonáltal a gazdagság csak töredéke a hajdaninak. 1987-ben az UNESCO Világtörténelmi Városnak nevezte ki hogy megóvják a pazar koloniális épületeket amik a központban vannak. Egyidejűleg a város sok támogatást kapott hogy fejlesszék az oktatási rendszerüket és infrastruktúrájukat; ez nyitotta meg a turizmus lehetőségét is.
Egy szép és nyugodt városnak találtuk Potosít de egy pár órás csavargás után rájöttünk hogy igazán nincs olyan sok opció a látogatóknak a bánya túrákat leszámítva. A mai napig 24 órában működnek a bányák ahol a helyiek magán vállalkozókként dolgoznak és adót fizetnek az államnak. Borzasztóan kemény életet élnek de a turizmus adott nekik egy kis extra megélhetést.
Mi is feliratkoztunk egy csoporthoz a második napunkra. Nem volt egy csodás élmény de semmi esetre nem volt felejtős sem.
A kisbusz amivel a csoport vezetőnkkel együtt elindultunk először egy kis boltnál állt meg a város szélén. Ez egy tipikus bányász kellék bolt volt ahol coca leveleket, dohányt, üdítőt, dinamitot és 96°-os alkoholt (emberi fogyasztásra!!!) lehetett venni több más közt. A csoport vezetőnk egy apró asszony volt aki végig mutatta a különböző termékeket és bemutatta a coca levelek rágását és még bele húzott az alkoholba is. Megkínált mindenkit, de legtöbben csak a coca leveleket fogadták el. Gyuri megkóstolta az alkoholt is; az erről készült kép nem publikus 😊
Az egyik feltétele volt a túrának hogy a látogatóknak kellett amolyan ajándék csomagot venni a bányászoknak. Ezek kis szatyrok voltak néhány hasznos termékkel amit magunkkal vittünk a bányába.
A következő megálló a felszerelésünkért volt.
A bánya és környéke elég lehangoló volt azzal szembe ha az ember elképzelte mi vagyonok jöttek ki ebből a hegyből. Nagyon sok szemét volt egészen a hegy lábáig amíg a szem ellátott.
A vezetőnk nagyon sokat tudott a bányákról és a hozzá fűződő történelemről. Sokat tanultunk tőle a jelen kori munka lehetőségekről és a helyiek életviteléről.
Itt van néhány adat amit megtanultunk aznap:
Nagyjából 15,000 ember dolgozik a bányákban vagy valami bányászathoz kapcsolódó iparágban.
Több mint 500 kimenete van a bányának és 1150 méter mélyre megy be a hegy belsejébe.
Átlagosan 14 éves korban kezdik a fiúk a munkát és nem sokan tudnak 45 éves koruknál tovább dolgozni. Aki megéli a 60-at már matuzsálemnek számít.
A kitermelt érc mennyisége alapján fizetik a bányászokat, amit talicskában mérnek. 40 talicskáért kapnak 150 Bolivianot ami nagyjából 11,000 Ft.
A bányászok munka előtt vagy közben nem szoktak enni, hogy ne kelljen WC-re menniük.
Ma már bádogot és más fémeket és ásványokat is kivonnak a kitermelt kőzetből. Az ezüstérc amit még találnak kevesebb mint 4%-os.
Becslések szerint itt volt a világon a legnagyobb ezüst lelő hely és mostanáig több mint 60,000 tonna tiszta ezüstöt bányásztak ki a hegyekből.
Az utolsó kis megálló a bányában a “György Nagybácsihoz” volt, a bánya védőszentjéhez. Itt a bányászok rendszeresen hagynak cigarettát, coca leveleket, alkoholt és sok mást.
Másnap miután elhagytuk Potosít és pár órával később megálltunk a tájat megcsodálni, elgondolkoztunk mi mindent látott ez a kopár táj ami a maga módján gyönyörű volt számunkra.
Iquitostól Pucallpába Egy hosszú út az Amazonasban, valamint betekintés egy más világba Ki ne szeretne 2000 km-t utazni a világ leghíresebb dzsungelén keresztül? Nekünk ez
El Chaltén Patagonia északi részét (főleg a chilei oldalt) nagyon élveztük, de azért izgatottan indultunk a Los Glaciares Nemzeti Parkba az Argentín oldalon. El Chaltén
Cotopaxi Az Ecuadori felvidék a hegymászók, túrázok és természetjárók népszerű célállomása. Ha a főváros-Quito- megtekintése után délre követitek a híres Pánamerikai főutat hamar ott találjátok
Foz do Iguaçu Foz do Iguaçu a hetedik legnagyobb város Paraná államban, Brazília dél-nyugati csücskén. Maga a város nem túl szép vagy érdekes de mégis
Barichara A kisváros ahol megállt az idő Voltál már olyan helyen ami olyan mint egy képeslap, vagy mint egy történelmi film forgatásának a helyszíne? Nekünk
copacabana Ez a nap is eljött,megérkeztünk az első határ átkelőhöz a motorunkkal. Nem voltunk biztosak hogy mire is számítsunk, de tudtuk hogy az összes szükséges