
Túrázás a Quilotoa kráter körül
Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már
Alta volt az egyik utolsó nagyobb város ahol megálltunk Nordkapp előtt, innen már tényleg csak pár napra voltunk. Egy valamiért viszont még akartunk állni egy napra, ez pedig a híres UNESCO sziklarajzok múzeuma volt.
A túra ösvény a város szélén indult és jobbára szép őszi erdőkben sétáltunk, persze találtunk bőven gombát is a vacsoránkhoz, ami soha nem egy elhanyagolható tényező. Ezen felül végre találtunk úgy nevezett felhő bogyót ami Skandináviába egy nagyon szezonális étel kuriózumnak számít rengetegszer láttuk a leveleit, de gyümölcs soha nem volt rajta. Már egy ideje szezonban voltak, mivel a boltokban minden formába árulták (friss, fagyasztott, vagy lekvár) de nagyon drága volt.
Storforsba volt szerencsénk frissen is szedni és házi lekvárként megkóstolnunk; nem igazán hasonlítható máshoz az íze. Frissen van egy krémes, szinte virág méz édes íze. Nagyon nagyon finom.
A múzeum 3-ig volt nyitva,mi fél öt felé értünk oda. Valóban minden üres volt és zavartalanul el tudtuk menni a kinti ösvényeken. Nem voltunk egyedül, párszor találkoztunk másokkal is, úgyhogy nem volt hallatlan dolog hogy valakik kihagyják a múzeumot és inkább Google segítségével végig mennek a kinti szikla ösvényen. Nem kellett kerítést mászni, se biztonsági őr elől bujkálni, mi úgy gondoljuk ez nem véletlen hogy nem zárták le a területet.
Két nagyobb kört lehet végig járni a múzeumtól nem messze. Az elsőn kicsit osztott volt a véleményünk, mert elég gyakran a letisztított sziklák túl messze voltak az ösvénytől hogy ki lehessen venni az ábrákat.
Ez a partszakasza Altának már 5000 évvel időszámításunk előtt lakott volt. A rajzok amik a sziklákon találhatók 5000 év leforgása alatt készültek. A tudósok úgy gondolják hogy az évezredek alatt itt élő közösségeknek ez a partszakasz egy amolyan találkozó helye volt és a rajzok az akkori élet sajátosságait örökítik meg.
A második kört kicsit könnyebb volt élvezni, mert itt a faragásokat átfestették festékkel ami még is óvja és könnyebben láthatóvá is teszi őket. Mivel a sziklarajzok keletkezésének idejéből írásos források nem maradtak fenn, az ábrázolások célját illetően csak feltételezések vannak. A rajzok a különböző lehetséges magyarázatok szerint például sámánista szertartások, varázslások eszközeiként szolgálhattak, de lehettek törzsi jelképek, egyfajta történetábrázolás, vagy pusztán a művészi önkifejezés eredményei is. Mivel hosszú időszakot és számos témát ölelnek fel, akár a fenti magyarázatok közül több is érvényes lehet. A leggyakoribb témák az állatok, a halászat, vadászat és a mindennapi élet tevékenységei, eszközei.
Az esténként egy festői tóparton töltöttük ahonnan másnap terveztük elérni Nordkappot, bár egy kis bukkanós föld ösvényen mentünk le, nem számítottunk problémára. Igen ám de este esett egy kis eső, és pont annyi hogy a földből sár lett és az út minősége miatt képtelenek voltunk lendülettel felmenni. Egy stresszes 15 perces küszködés után amikor már szegény Sami kissé keresztbe állt elég közel egy fenyőfához, Márti felment az úthoz ‘keresni’ egy megmentőt. Na a délelőttnek lőttek, gondoltuk, ki jár erre egy olyan kocsival ami a mi kis 3.5 tonnás kocsinkat dombnak felfelé egy sáros útról kirángatja. Ja és persze kötele is van hozzá.
Na most már hivatalosan is ‘mindent láttunk’ :), irány az Északi Sarkpont!!

Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már

cali Cali sosem volt a bakancs listánkon, de párszor az utunk során már tettünk kitérőket a Couch Surfing közösség miatt. Így keveredtünk Caliba is. A

Popayan Amikor már Kolumbia déli oldalán jártunk és elkezdtünk a határ átkelésen gondolkozni Ecuador felé, páran említették nekünk a “fehér várost” ami elnyerte (persze nem

Bosque Petrificado Nemzeti Park Mit is tudunk a Föld kialakulásának a történelmi szakaszairól, és mennyire fogjuk fel hogy az emberiség milyen parányi időt töltött el

Lima Lima egy buzgó és dinamikus metropolisz, gazdag történelmi hátterrel, nagyszerűen megőrzött koloniális epűletekkel és templomokkal, sok parkkal és egy nem elhanyagolható partvonallal a Csendes

Puerto Lopez Az egyik legnagyobb turista látványossága Ecuadornak a Galápagos-szigetek, amit Darwin híres evolúciós elmélete tett fel a térképre. Vannak akik csak azért utaznak el
