Sognefjord, a fjordok királya Norvégiában

Sognefjord

A Sognefjord Norvégia leghosszabb és egyben legmélyebb fjordja. 204 km-re terjed befelé a tengertől és a legmélyebb pontján 1300 méteres. A fjord hatalmas befelé kanyargó karjait magasra nyúló hegyek gyűrűzik körbe, nem csoda hogy a fjordok királyaként emlegetik.

Ez a táj százezres tömegeket vonz magához éves szinten. A program lehetőségek közel kimeríthetetlenek és évszaktól függően változnak. Mellesleg a Sognefjord az UNESCO világörökség listáján is megtalálható.

A Naeroyfjord a Sognefjord délen fekvő, legkeskenyebb karja és egyben a legkevésbé beépített. Itt a fjord partjain édes kevés hely van bármit is építeni, ezért a természet érintetlenül, emberi beavatkozástól mentesen megmaradt. Naeroyfjord nem meglepő módon szintén az UNESCO világörökség része. Csupán két apró falu található a fjord nyugati partján, Bakka és Tufte és a kettő között indul az egyik legszebb ámbár megerőltető túra útvonal a Rimstigen.

Ezt a túrát egy bolti eladó ajánlotta nekünk mondván hogy elég megpróbáló, de a kilátás nagyon megéri és nem sokan csinálják meg a nehézsége miatt.

Minket nem igazán kellett tovább győzködni, estére leparkoltunk a fjord mentén és vártuk a reggelt.

A Rimstigen túraútvonal elvileg 2 km hosszú a fjord mellől indulva 725 méter magasra megy fel egy gyönyörű kilátáshoz a Naeroyfjordra. Az ösvény egyenetlen és tekerős, de azt mondták 4 óra alatt meg lehet fordulni.

Elég korán neki indultunk, olyannyira hogy a felkelő nap sugarai a szemben lévő hegyek takarásából még egy óráig nem értek el minket mialatt a fjord oldalán haladtunk felfelé. Valóban nagyon lépcsős és mászós volt a terep, de nem haladtunk rosszul. Ami lelassított minket az a rengeteg érett vad málna volt az ösvény mentén. Marék szám tudtuk szedni minden lépésnél.

Az első hely ahol igazándiból lehetett a kilátásban gyönyörködni egy vízesés mellett volt, innentől pedig nagyon hamar elértünk egy vegetációtól mentes részre ahonnét látni lehetett az alattunk kanyargó fjordot. Pihentünk egy kicsit, aztán mentünk tovább felfelé.

Felfele haladva az elénk táruló táj is elkezdett változni, a hegyoldal kevésbé volt meredek és egy amolyan magaslati fennsíkhoz értünk ami mögött még egy második hegy láncolat bukkant elő.

Már vagy 1,5 órája felfelé kaptattunk, de a kacskaringós meredek ösvényen lehetetlen volt megállapítani hogy hány kilométert is jöttünk, mindenesetre ez a 2km-es táv megtétele egy örökkévalóságnak tűnt. Norvégiába ez volt az első komolyabb túránk, de nem létezhet hogy így elpuhultunk, gondoltuk!?!

Egy pataknál megálltunk a vizünket feltölteni ahol találkoztunk egy másik párral akik a felszerelésükből ítélve a hegyen sátraztak előző este.

Megálltak egy kicsit beszélni velünk és mondták hogy totál megéri felmenni a második hegyen is, bár egy ku**a hideg folyón át kell mezítlábazni. Miután elmentek tovább lefelé és mi elkezdtünk agyalni, arra a következtetésre jutottunk hogy már rég nem a Rimstigen túra útvonalon vagyunk hanem egyszerűen rácsatlakoztunk egy következőre, ami abszolút nem lehetetlen mivel Norvégiában a túrautak szinte behálózzák az országot.

Ha lúd, legyen kövér, akkor megcsinálunk két túrát egyben. Mint később kiderült a feltevésünk helyes volt, a Breiskredsnosi hegyre mentünk fel ami még egy extra 4 kilométert adott hozzá a túránkhoz.

Itt is jócskán másznunk kellett felfelé, de valóban megérte a kilátás végett. A patak amin át kellett evickélnünk fájdalmasan hideg volt és nem is csoda, egy hóval fedett tájhoz értünk és az itt lassan olvadozó hó és jég alkotta a patakot és a zuhogó vízesést is ami mellett felmásztunk.

A patak kristály tiszta volt, de pár másodperc után azt a hatást keltette a lábadba mintha izzó villákat vágnának bele. A baj az volt hogy nem lehetett csak úgy átszaladni rajta, mert a sima kövek elég síkosak is voltak. Már csak egy nem tervezett fürdőzés hiányzott volna.

Miután átértünk a patakon nem találtuk meg újra az ösvényt, de nem kellett sokat agyalni a dolgon. Tovább felfelé, ennyi.

Eddigre már eléggé az erőnk végén jártunk, már érett egy pihenő és az ebéd. Másrészt elég különleges élmény volt vastag havon gyalogolni pólóban és nem fázni. Ez a hó még tavaszról maradt itt meg és jobbára kásás jéggé fagyott, ezért tudtuk rajta menni.

Az ebédet viszonylag gyorsan lebonyolítottuk, mert tudtuk hogy a dupla túránk néhány szakaszon lefelé is megerőltető lesz.

Mire vissza értünk az eredeti Rimstigen túra kilátó pontjára már nem volt túl magasan a nap, de gyorsan csináltuk pár képet, mert felfelé nem került rá sor.

A málnás adott némi vigaszt lefelé, mert a láb izmaink már picit remegtek, de nem kis elégedettséggel fejeztük be a napunkat egy langyos (kinti) zuhannyal a fjord partján újra. Nem volt gond aznap az alvással.

Másnap reggel egy kis forgalmi dugóba keveredtünk, ahol Mártinak ki kellett szállni a furgonból egy kicsit mozgásra motiválni a helyieket.

Sognefjord egyik nagyobb központja a közeli Flam nevű városban volt, így hát arra vettük az irányt hogy kitaláljuk merre menjünk tovább.