Az egyik legmagasabb vulkán a környéken az Imbabura vulkán 4630 méteres csúccsal és függetlenül attól hogy a tetejét gyakran felhő fedi úgy gondoltuk ha már eddig jöttünk meg is másszuk. Egy kis utánanézés után kitaláltuk a buszokat és egy rögtönzött tervet a látogatásra. Közepes nehézségűnek volt leírva a túra amihez nagyjából öt óra volt szükséges. 

Nem gondoltuk hogy túl nehéz lesz aztán természetesen ahogy mint általában elég drasztikusan módosult a tervünk………

Ibarra a szomszédos város Otavaló mellett és minden nap jönnek mennek a buszok a kettő között kb 5 percenként (igen, ekkora a forgalom a két kis város között), a jegy kb 150Ft-ba kerül a 40 perces útra. Ibarrából aztán egy kisebb helyi buszra kell felszállni ami egy Esperanza nevű kis hegyi faluba megy. Ezen a buszon szóltunk a buszsofőrnek hogy a hivatalos túra útvonal kezdeténél tegyen ki minket, mivel ott nincs kinevezett buszmegálló. Az egész folyamat simának tűnt kivéve amikor már jócskán elmentünk a vulkán oldala körül ahol elméletileg mi úgy tudtuk hogy lennünk kellett volna; már csak mi voltunk a buszon amikor elkezdtem kihajolni és megpróbálni elkapni a sofőr szemét a visszapillantó tükörbe. Pár próbálkozás után sikerült és amikor észrevett minket láttam a szemein amitől féltünk…..elfelejtett minket lerakni. Még pár percig ment a busz, de határozottan lelassult aztán a sofőr még három négy gyors pillantás után egyszer csak megállt egy mező mellett és azt mondta hogy itt kel felmennünk. Rákérdeztünk hogy biztosan jó helyen vagyunk-e de ő csak legyintett a szántó felé. Nem tudtunk mást tenni úgyhogy leszálltunk és elindultunk valakinek a kertjének az alján a sofőr legyintésének az irányába.

Ahonnan indultunk még csak  nem is láttuk Imbaburát, de cirka egy órával később amikor szántásokon gázoltunk át már láttuk és kétségünk nem volt afelől hogy a sofőr legalább 10 kilométerrel odébb rakott le minket.

A következő két-három órában megkérdeztünk pár gazdát akik éppen a földjükön dolgoztak, hogy merről tudjuk megmászni a hegyet; többnyire csak rázták a fejüket. De mi láttuk a vulkánt és a táj határozottan kezdett meredekebb lenni, úgyhogy gondoltuk valahol csak kikötünk, elvégre kirándulni indultunk.

Végül amikor már egészen szép kilátások kezdtek kialakulni körülöttünk egy kis kunyhóhoz értünk ahol egy kedves asszony elmagyarázta merre kell mennünk hogy végre rátérjünk a hivatalos ösvényre.