Egy hosszú út az Amazonasban, valamint betekintés egy más világba
Ki ne szeretne 2000 km-t utazni a világ leghíresebb dzsungelén keresztül? Nekünk ez volt az egyik legrendhagyóbb de egyben legemlékezetesebb élményünk Peruban és egyben Dél-Amerikában. Sokan akik Perut a bakancslistájukra teszik, elsősorban Machu Picchut tűzik ki mint egy cél és ezért is a legtöbben ha Perura gondolnak zöld, erdős hegyekre gondolnak, ősi romokkal és lámákkal. Peru azonban hatalmas biodiverzitással rendelkezik és az ország területének a 60%-a esőerdő.
Ecuadorból léptük át a határt Peruba; ez volt az első folyami határ átkelésünk. Egy kis kenuval vittek át minket az egyik faluból a másikba; rajtunk kívül egy cseh lány volt ott és egy napon nagyjából ez az átlag jövés menés a két határ között.
Összesen 10 napot töltöttünk hajókon az Amazonasban, ebbe bele tartozott a határ átkelés, egy két napos út Iquitosig egy kis méretű utas szállítón és végül 6 nap a lassú Henry teherhajón volt a befejezés. Iquitos a legnagyobb város a világon amibe nem vezet burkolt út. Csak repülővel vagy hajóval lehet megközelíteni vagy elhagyni és mint kiderült az utóbbi közlekedési eszközre nagyon nagyon kevesen vállalkoznak.
Ebben a posztban tervezzük megosztani veletek ezt a rendhagyó és egyben rendkívüli kalandot amit bevállaltunk a perui dzsungelben. Talán akadnak más kalandra vágyó magyarok, vagy csupán megnéznél egy idegen világot ami minden nap meglepett minket is.
Amit még mindenképpen hozzá tennénk hogy a jegyeteket mindenképpen őrizzétek meg, mivel voltak megállók út közben amikor kerték és szó szerint minden étkezésnél is fel kellett mutatni, bár a két ‘gringo-t’ hamar megjegyezték a kajaosztáskor.
Amúgy több embert is láttunk ott helyben megvenni a jegyeiket a hajón az indulás napján. A cég azt reklámozta hogy 300 fő a hajó kapacitása, de Dél-Amerikában mindig van még egy extra hely.
Először egy gyors felsorolás: függőágy, műanyag doboz az étkezésekhez, evőeszköz, ivóvíz (a hajón lévő csapokból felpumpált folyó vize folyik,ezt mi még víztisztító használata után se innánk), természetesen ruha, törölköző, tisztálkodó szerek, mosogató szer, olvasni való vagy bármi ami leköti a figyelmedet, füldugó, WC papír, pohár, egy hosszabbító és elosztó (nem mintha lenne bármilyen net vagy hálózat, de ha tölteni akarsz bármit az áramot csak délután 5 után kapcsolják be és kb 6 konnektor van a több száz utasnak).
Aminek még nagyon örültünk hogy pakoltunk bőven magvakat, szárított és friss gyümölcsöket, por kávét és nedves törlő kendőket. Márti vett a piacon egy kis fűből fonott legyezőt, amit a déli áporodott hőségben nagyon sokan irigy és vágyakozó tekintettel néztek. 5 gallon vizet vittünk magunkkal és a víz tisztító Steripenünket.
Először is tudni kell hogy a hajón van négy kabin amit le lehet foglalni, két személyesnek voltak hirdetve és ajánlották is nekünk a jegy foglaló irodába, de mi úgy akartunk utazni mint bárki más (ráadásul kétszer annyiba került volna). Amikor felértünk a hajóra, elég hamar rádöbbentünk hogy még ha ki is fizettük volna a kabint, tuti hogy nem ott aludtunk volna. Egy bádog doboz volt az egész amibe még az a kicsi légmozgás sem jutott be, tehát gyakorlatilag megfőttünk volna.
A hajó fedélzetén vannak végig felerősítve acél rudak és érkezés után tetszőleges sorrendbe kell felakasztani a függőágyadat. Mi a fő fedélzeten maradtunk mert szerencsére valaki megsúgta hogy a felső fedélzet még melegebb a tűző nap miatt.
A fő fedélzeten volt a konyha és egy nagy étkező asztal ami talán 20 embernek volt elég, mi ennek a fedélzetnek a másik oldalán maradtunk, közel az ajtó nyíláshoz- mint kiderült ez nagyon jó döntés volt mert esténként ha volt valami szellő, mi éreztük a legjobban.
Abból indultunk ki eredetileg hogy 300 fős utas szállítási kapacitása van a hajónak, ami magában is soknak hangzott, és voltunk is legalább annyian amikor elindultunk, de minden nap szállt fel még és még utas, nagy létszámú családok, néha négy vagy öt gyerekkel. A harmadik napon, már nem csak a függő ágyakban aludtak az utasok hanem tucat számra helyezkedtek el a földön is. Nekünk is lettek új szomszédjaink, és a három kislány szó szerint alattunk aludtak a padlóra terített pokrócaikon.
Elég hamar felszökkent az utas létszám 500 fő fölé (ezt úgy tudtuk megbecsülni hogy az étel osztásnál mindig húzták a strigulákat 5×5 strigula egy sorban, az ötödik napon már 20 sor volt a papíron.
A jegyünk árába, ha emlékezek 10E Ft fejenként bele tartozott napi három étkezés, ezeket az ételeket négy férfi készítette minden nap. Rizs, rizs és rizs, némi káposzta vagy répa vagy egy kis főtt krumpli aztán egy darab csirke (darab alatt azt értjük hogy akkora mint egy szilva talán, és hogy melyik része a csirkének…lehetett találgatni).
Nem voltak nagy számok az étkezések, de egyik oldalról vittünk magunkkal sok extra friss gyümölcsöt, magokat, kekszet meg hasonlót, másik oldalról meg nem is volt hatalmas étvágyunk mert jóformán egész nap ücsörögtünk vagy max totyogtunk fel alá a fedélzeten.
Minden étkezést egy fém merő kanalat döngölve jelezték, ilyenkor mindenki ugrott a jegyéért és a táljáért majd sorban állás türelmesen. Minden étkezésnél kapsz egy strigulát a jegyedre, nehogy kétszer állj sorba. Jegy felmutatás nélkül nem kapsz enni, ez nagyon fontos.
Érdekes volt számunkra és kicsit szórakoztató hogy a többi utas látszólag mindig evett. Mondtuk hogy a tétlenség mellett a napi három kaja bőven elég volt nekünk, de a peruiak olyanok kicsit mint a hobbitok. Egész nap tudnak enni. Volt úgy hogy csak fél órával az ebéd után álltunk meg valahol, mégis hatalmas tolongás volt az árusok körül és mindig minden elfogyott.
Az alkonyat és az éjszaka mindig nagyon kellemes volt. Ilyenkor az utasok kimentek a fedélzetre, beszélgettek, nézelődtek. A természet is elkezd mozgolódni amikor a hőség enyhül; láttunk mi is jó párszor madarakat vagy majmokat és még folyami delfineket is. Amikor pedig teljesen besötétedett az egyetlen fény a csillagoktól vagy a holdtól jött.
A hajó harmadik szintjén volt a kapitány kabinja és a kormány fülke. Ide majdnem minden este felmásztunk és csak elfeküdtünk a hajó tetején a csillagok alatt, hallgatva a dzsungel esti zajait.
A fő fedélzeten pedig családok össze ültek, gyereket együtt játszottak, társasoztak, férfiak kártyáztak. Minden este ilyen békés nyugalomban telt.
Tehát mindent össze vetve, ha a modern kényelmet hajlandó az ember egy kicsit mellőzni, lelassítani a napi tevékenységeit, elszakadni a WiFi-től és átvenni ennek a lebegő közösségnek a ritmusát egy igazán csodás élményben lehet része. Nem ez volt a legizgalmasabb, szebb, vagy kényelmesebb utunk, de ez a pár nap több emléket és élményt adott nekünk mint amire valaha számítottunk volna és az egyik legnagyobb élményként tartjuk számon eddigi utazásaink során. Reméljük ez a poszt nektek is adott némi betekintést ebbe a más világba ami már már kiveszőben van.
Barichara A kisváros ahol megállt az idő Voltál már olyan helyen ami olyan mint egy képeslap, vagy mint egy történelmi film forgatásának a helyszíne? Nekünk
Odense és Egeskov Dániában egy élvezetes és emlékezetes megállónk volt Odense városában. Ennek a városnak több mint ezer évre nyúlik vissza a történelme, de amire
Machala Machala, Ecuador dél-nyugati részén terül el és nem meglepő módon nem vonzza magához a külföldi turistákat. Miért? Az okok egyszerűek; egy mezőgazdasági övezetben lévő
Santa Marta Üdvözlünk Santa Martában! Kolumbia Karibi partja nem égészen olyan volt mint amit Panamában és Costa Ricában megszoktunk; kókusz pálmák és dús zöld erdők
Bodo és Rost Miután már öt napja Saltstraumenben vártuk a Magyarországról megrendelt csere váltót hogy megjavíttathassuk a furgont, úgy határoztunk megnézzük egy kicsit Bodot is,
Colonia del Sacramento Colonia del Sacramento volt az első megállónk Uruguayba miután Argentína nyugati majd keleti partját is bejártuk. Az utak jó minőségűek és a