cali

Cali sosem volt a bakancs listánkon, de párszor az utunk során már tettünk kitérőket a Couch Surfing közösség miatt. Így keveredtünk Caliba is. A srác aki elfogadott minket már több száz embert fogadott csak abban az évben! Még soha nem találkoztunk ennyire aktív tagjával a közösségnek ezért már csak a lehetőség hogy ővele megismerkedhetünk elég volt számunkra  hogy útba ejtsük ezt a várost. A másik érvünk az volt hogy még soha nem voltunk olyan helyen ahol “semmi látnivaló” sem volt.

Cali amúgy viszonylag kevéssé ismert az utazók között és valószínűleg ezt annak köszönheti hogy itt még jócskán megmaradtak olyan jellemvonásai az országnak amik régen Kolumbia rossz hírnevét megalapozták nemzetközi szinten is. Drog kereskedés, zűrös éjszakai élet, erőszakos bűncselekmények, tüntetések stb. 

Eddigre már több mint egy hónapot töltöttünk Kolumbiába és tudtuk ha a helyiek figyelmeztetnek valamire azt komolyan kell venni. Az első tanács amit kaptunk hogy a busz pályaudvar körül ne sétálgassunk, azonnal szálljunk egy kijelölt taxiba. Ez volt az első alkalom hogy taxiba ültünk az utunk során (kb 3 hónapja indultunk el ). Máskor mindig megoldottuk a közlekedést helyi buszokkal, tuktukkal vagy gyalog de amikor itt leszálltunk a buszról egyből éreztük hogy zűrös a hely és tele van kérdéses morálú emberekkel, szóval nem kételkedtünk a tanács valóság alapján.

A vendéglátónk lakása.

A srác nagyon rendes volt és a lakása felért három galériával. Az első számú szenvedélye az utcai művészet (graffiti) volt és mivel nagy támogatója volt a helyi alkotóknak már több százan jártak nála egy egy motívumot rajzolni/festeni. Mint kiderült van köztük olyan aki azóta nemzetközi elismerésben részesült. 

Érkezésünket követő nap amikor sétálgattunk a városban, sok graffitit felismertünk a stílusa miatt és mert a házigazdánk jó párnak elmesélte a történetét előző este. Bogotát emlegetik mint a graffiti fellegvárát Kolumbiába, de amikor itt sétálgattunk mi erősen megkérdőjeleztük eme állítás valóság tartalmát.

Elsétáltunk a San Antonio negyedbe ahol a régi koloniális épületek és a modern graffiti egyvelege egy nagyon magával ragadó hangulatot kelt. Izlés kérdése hogy ez tetszik-e vagy sem,de kétség kívül elég rendhagyó látvány.
A San Antonio templom az egyik legszebben megőrzött példánya a koloniális kápolnáknak. Egy viszonylag magas dombon fekszik a város szélén ami pazar kilátást nyújt a városra. A kápolna köré épített park elképesztően hangulatos, családok és fiatalok  egyaránt látogatnak ide időt tölteni.
Iglesia San Antonio
A kilátásunk a templomtól

Fitness Teszt: mászd meg Cerro de las Tres Cruces-t

Másnap reggel varárnap volt ezért megkérdeztük a szállásadónkat mit érdemes csinálni a városban . Azt a válasz kaptuk hogy vasárnap Cali lakosai hegyet másznak. Hát nem erre számítottunk de mindegy is, nem azért utazik az ember hogy meglepődjön?! Mint kiderült az apartmanunktól nem messze volt a Cerro de las Tres Cruces, vagyis a három kereszt hegye amit több ezren látogatnak minden hétvégén mint szabadidős sport tevékenység. Persze vannak akik vallási okból látogatják a helyet. Egyből kedvünk is támadt nekünk is hegyet mászni, de itt kaptuk mega második figyelmeztetésünket: 

Korán kell elindulnunk és legkésőbb délután kettőkor el kell indulnunk lefelé. Miért? A válasz sajnos nem meglepő, a hegy oldalán egy szegény negyed található, amolyan illegális település ahol hajléktalanok, törvény elől menekülők és drog/alkohol függők élnek. Általában egész éjjel randalíroznak és kora délutánig nem jönnek elő. De ha elő jönnek mi sem jobb program nekik mint az arra járókat kirabolni. Figyelmezettek minket hogy ezt nagyon komolyan kell venni és mi ebben sem kételkedtünk.

Szóval ezzel  a hasznos tanáccsal, sok vízzel, naptejjel, kamerával és kényelmes cipőkkel neki vágtunk a kalandnak. Az ösvényt eleinte nagyon könnyű volt követni, de amikor az utolsó pár száz méterhez jutottunk a keresztek lábánál az ösvény szerte ágazott így mindenki ki tudta választani a maga számára szimpatikus útvonalat. Nagyon meleg volt és a levegő száraz, jó párszor meg kellett állnunk pihenni, mint mindenki másnak is. Két óra volt egyenesen felfelé úgyhogy jócskán örültünk amikor felértünk mert árnyékot adó fák alatt lehetett heverészni és pihenni.

Itt vagyunk csak fél úton, fönnt jobbra látni a kereszteket
KB ilyen volt az "ösvény" minősége
Fenn vagyunk!
Ami még egy kicsit meglepett minket, hogy a keresztek lábainál egy amolyan kinti tornaterem volt kiépítve súlyzókkal, zsámolyokkal stb. Aki igazán komolyan vette a testmozgást az itt még neki állt gyúrni. 
 
Mi leültünk néhány fa alá és élveztük a környezetünket. Volt jó pár gyümölcs és smoothie árus akik frissen facsarták a narancs, mangó és ananász levet. Mi is beneveztünk egyre, mint gondolhatjátok elképesztően finom volt.
Talán egy órát töltöttünk odafenn miután észrevettük hogy határozottan elkezdtek fogyatkozni az emberek. Mire mi félig lejutottunk a dombon már alig alig láttunk valakit az ösvényen, pedig még csak délután egy óra volt. Egy kicsit kocogtunk amikor a terep engedte, de határozottan mi voltunk az utolsók között akik leértek, pedig legalább 2000 ember mászott fel a hegyre aznap. De legalább haza értünk minden különösebb gond nélkül.
Cali városközpontja a Cali folyó mentén terül el, itt sétálgatva néhány nagyon szép épületbe botlottunk bele, köztük a La Ermita templomba ami elég rendhagyó volt a Neo-Klasszikus építészeti stílusával.
Szintén a központban található jó pár templom, egy archeológiai múzeum és egy arany múzeum. Nem voltunk nagyon rá állva hogy múzeumba menjünk, de pár percre oda álltunk egy ingyenes város néző csoport mellé csak hogy megtudjuk mi van a környéken. Majdnem minden nagyobb városban Dél-Amerikában fel lehet iratkozni ilyen legtöbbször ingyenes városnéző túrákra. Ha ilyen ingyenes túrákra akartok feliratkozni, talán a legegyszerűbb módja ha rákerestek a Google Play Store-ban “free city tours” alkalmazásra, akad belőlük jó pár. Ha szerencsétek van a túravezető jól beszél angolul de ez nem mindig van így. A program igaz hogy ingyenes, de illik borravalót adni az idegen vezetőnek.
La Merced templom és előtte egy ingyenes idegen vezetős város néző túra gyülekezik
A város felfedező sétáink alatt eljutottunk a Parque Artesanias és a  Parque Los Palmas-ba is. Mindkettőt tudjuk ajánlani ha csak egy kis ücsörgésre és bámészkodásra vágytok. Épp a Parque Los Palmas-ba ücsörögtünk amikor a pár tucat emberből hirtelen több ezer lett egy felvonulás formájába. A táblák alapján amiket lóbáltak kitaláltuk hogy pár körzeti politikus ellen tüntettek. Nem gyakran csöppentünk ilyesmibe, úgyhogy érdeklődve néztük a felvonulást, majd elmentünk egy “menu del dia”-ra. A napi menüs helyek rendkívül gyakoriak Kolumbiába, friss helyi étel ami laktató és olcsó. Sosem csalódtunk benne.
A Pálmák parkja

Amikor haza értünk, még egy utolsó programon törtük a fejünket. Cali több más közt az Afro-Kolumbiai etnikuma miatt a salsa tánc Mekkájának számít. El akartunk menni pár klubba megnézni magunknak, de a házi gazdánk itt adta nekünk a harmadik tanácsát. Egy politikai tüntetés estéjén ne menjünk ki a városba szórakozni. Megfogadtuk, kicsit sajnálkozva igaz de nem bántuk meg, még hajnalig lehetett hallani a kiabálást és csörömpölést a távolba.

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+

További posztok amik érdekelhetnek

Medellin, az örök tavasz városa

Medellin Medellin egy hatalmas város ami az Andok hegység lábánál fekszik az Aburra völgyben. Az ország modern kori történelmét és a a nemzetközi szinten is közismert

Read More »

Odense és Egeskov

Odense és Egeskov Dániában egy élvezetes és emlékezetes megállónk volt Odense városában. Ennek a városnak több mint ezer évre nyúlik vissza a történelme, de amire

Read More »

Leave a Reply