
Nordkapp, elértük Európa északi sark pontját
Nordkapp Amikor elterveztük hogy építünk egy lakóautót egy munkás furgonból és ‘bemelegítésként’ beutazzuk vele Európát, Nordkapp volt az egyik első határozott cél amit kitűztünk. 2018-19-ben
Tortugueroba eljutni már önmagában is egy emlékezetes kaland volt. Mostanra már pár hete úton voltunk ezért megszoktuk hogy tömegközlekedéssel bárhová eljutni Costa Ricán belül minding bele telik egy napba. Cariariban szálltunk fel a buszra ami La Pavona kikötő falujáig vitt minket. Zötykölődős útra számítottunk és így is lett, nem sokkal indulás után az aszfalt elfogyott alólunk. A busz amin ültünk valószínűleg 50 évvel ezelőtt is már réginek számított és amint rátértünk a földutakra minden bucka és kanyar után azt vártuk hogy egyszerűen szétesik. A zárt ajtón és ablakokon keresztül ömlött be a por a buszba mintha nem is lettek volna. 10 perc alatt ellepett mindent.
Elcsíptünk egy tüntetést a helyi kormány ellen. Nem akarnak utakat sem járműveket Tortugueroba!
A fő attrakciója a Tortuguero Nemzeti Parknak a nevéből is kitalálható. Az itteni homokos tenger partra jönnek minden évben fészket rakni a zöld tengeri teknősök, kérges teknősök és a közönséges cserepes teknősök is. A zöld tengeri teknősöket majdnem a kihalás szélére vadászták; a felnőtteket a húsukért (hagyományos helyi étel volt anno a teknős leves) és tojásaikért ami luxus terméknek számított majdnem teljesen kiirtották. Akkoriban úgy hitték hogy a teknős tojás a férfi potenciát növeli.
A fészkelési szezonra nagyon koraiak voltunk, de elfoglaltuk magunkat sok hosszú tengerparti sétával és sok sok kókusz szedésével. Két reggel is egymás után találtunk nagymacska nyomokat a homokban és miután körbe kérdeztünk a parkba azt mondták hogy jaguár nyomokat találtunk.
Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat a fő szezonon kívül is és talán az egyetlen kifogásunk az volt hogy a szállásunkon minden este megették vagy csak beleettek a kajánkba a füvezős emberek. Hát mégis csak a Karib partokon vagyunk…Pura Vida!

Nordkapp Amikor elterveztük hogy építünk egy lakóautót egy munkás furgonból és ‘bemelegítésként’ beutazzuk vele Európát, Nordkapp volt az egyik első határozott cél amit kitűztünk. 2018-19-ben

Patagónia Pampája A természet szerető és kitaposatlan ösvényeket kereső barátainkkal szeretnénk megosztani az élményeinket Argentína keleti oldaláról ahol “nincs semmi látnivaló”. Hát a legtöbb ember,

Samara Samara egy kis eldugott falu Costa Rica Csendes óceáni partján. Nem sokan jönnek ide, de a szörfösök között egy nagyon népszerű tanuló hely. A

Asunción Paraguay és asunción rövid történelme Az összes ország közül amit végigutaztunk Dél-Amerikába, Paraguayról tudtuk a legkevesebbet amikor átléptük az ország határát. Az ország eléggé

Bodo és Rost Miután már öt napja Saltstraumenben vártuk a Magyarországról megrendelt csere váltót hogy megjavíttathassuk a furgont, úgy határoztunk megnézzük egy kicsit Bodot is,

Otavalo Az első megállónk a kolumbiai határ után Ecuadorban, Otavalo volt. A Kolumbiában töltött két hónapunk után határozottan éreztük a különbséget az emberekben, öltözetben, ételekben
