Paraguay nem a turizmusáról híres, vagy a Nemzeti Parkjairól, de az itt töltött időnket nagyon is élveztük többek között ezért is. Paraguay egy nagyon szegény ország egy gyötrelmekkel teli történelemmel, de az itt élő emberek feltétel nélküli kedvességét és vendég szeretetét kevés helyen tapasztaltuk eddig. Az utakat amiken motoroztunk, többnyire kevés forgalom, apró települések és nagyon limitált boltok és szállás helyek jellemezték.
Miután eljöttünk Encarnaciónból, ahol a világ egyik legkevésbé látogatott UNESCO romjait néztük meg (édes kettesben) amik a Jezsuita szerzetesek templomainak és településeinek a maradványai, egy Nemzeti Parkot is meg akartunk nézni és egy helyi férfi ajánlotta nekünk Ybycuit.
Már az oda vezető úton is nagy élményben volt részünk. Látszólag a semmi közepén egy elég nagy gyülekezettel jöttünk szembe akik éppen Szent Angelitát ünnepelték egy kinti sütögetéssel, cross motorozással, felfújható játszó házzal stb. Egy kissé bizarr volt, de megálltunk körül nézni és csorgatni egy kicsit a nyálunkat, mert a kaja nem volt készen és nem akartunk több száz ember mögé sorba állni mert még sötétedés előtt Ybycuiba akartunk érni.
Még napvilágba odaértünk Ybycui városába ami jelentősen kisebb volt mint amire számítottunk, de mulatságosnak találtuk a cowboy szobrokat amiket a város szélén találtunk.
A város egyből szimpatikus volt nekünk, csendes kis utcák ahol alkonyatkor kijöttek az emberek szocializálni, enni, inni és beszélgetni. A szállásunk nagyon szerény volt, de egy kedves öreg pár vezette és bár minden nagyon alap volt, tisztán tartották és nagyon kedvesek voltak velünk.
A Nemzeti Park még egy kb 30 km-re volt a várostól és elég primitív föld utak vezettek oda. Szépen lassan mentünk, élvezve a tájat, mintha egy régi vadnyugati film szettjén lennénk.
Amikor elfogyott a aszfalt alattunk és tégla vörös földutak vezettek minket tovább minta átröppentünk volna Ausztráliába.
A park bejáratánál egy nagyon kedves de enyhén unott fiatal ember fogadott minket. Végig mutogatta a térképen hogy merre érdemes túráznunk a vízesésekhez és utána pedig a múzeumhoz. Már egészen megszoktuk Paraguayba hogy általában parkokban, múzeumokban, sőt még UNESCO világörökségi helyeken is egyedül vagyunk. Ez ebben a parkban sem volt másként. Egész nap talán 3 emberrel találkoztunk a park területén.
Néhány szép erdei séta ösvényt jártunk végig és bár borongós volt az idő, eső szerencsére nem esett. Az első kis túra egy kilátóhoz vezetett ahol az erdőre tudtunk kinézni és hallgatni a madarakat.
Ybycui főképpen a vízeséseiről híres, de valószínűleg pont a sok folyónak köszönhetően anno Dél-Amerika első vasöntödéje és kovács műhelye épült meg itt. A park valójában félig múzeum, félig pedig természet védelmi terület. A mindössze 5000 hektáros park nagyon fontos szerepet töltött be az ország iparosításában, később pedig az egyetlen kovács műhely volt itt, ahol fegyvereket gyártottak a hadseregnek az 1800-as években amikor Paraguay (igazándiból felfoghatatlan önbizalommal) háborúba ment Brazília, Argentína és Uruguay egyesített erői ellen. Azt nem is kell mondanunk mi lett a vége.
Egy másik dolog amiről Ybycui park híres az a pillangói, és bár sokat láttunk repkedni, nagyon kevés volt olyan közel hozzánk hogy le is tudjuk fényképezni. Az erdők és a természet nagyon dús és gazdag volt; találtunk pár olyan növényt is amit nem tudtunk meghatározni…
Amikor kijárkáltuk magunkat az erdei ösvényeken, vissza mentünk a bejárathoz, ami mellett be lehetett menni a park múzeum részébe. Ez egy nagyon szépen manikűrözött része volt a parknak, a régi vízhajtásos malom épület romjai nagyon tetszettek nekünk, még fel is lehetett mászni a tetejére.
A katonai laktanyát berendezték amolyan múzeumnak, régi zászlókkal, fegyverekkel és munka eszközökkel. Itt már végre nem voltunk egyedül, találkoztunk a kertészekkel akik csodás rendbe tartották a füvet.
Ráérősen körbe jártuk a múzeum körüli részt, aztán lementünk a folyó szélére ahonnan anno vízelvezetéssel üzemeltették a malmot.
A hazafelé vezető utunk hasonlóan forgalmas volt, szinte hihetetlennek találtuk hogy ellátogattunk egy Nemzeti Parkba és egy történelmi szempontból jelentős műemlékhez és egyetlen emberrel sem találkoztunk. Mi nagyszerűen éreztük magunkat és örömmel tanultunk megint egy kicsit Paraguay és Dél-Amerika történelméről. Bele is gondoltunk hogy valójában ez legalább olyan értékes és emlékezetes élmény volt számunkra mint az Iguazú vízesés vagy Buenos Aires. Más élmény, de őszintén nem hiányoltuk a tömeget, a tolongást, a sorban állást. Paraguay ilyen szempontból még nagyon “hátra maradott” a szomszédjaihoz képest, de pontosan az ilyen helyeken vannak a legautentikusabb élményeink és ilyen helyeken tanulunk igazán valamit egy népről, a történelmükről és kultúrájukról.
Penco Penco egy olyan kis város a chilei partvonalon amit nem sokan tűznek ki mint uticél. Mint a legtöbb környező település, Penco is a halászatból
Lago Paron Lago Paron, avagy a Paron tó egy magas fekvésű gleccser tó a perui Andokban. A Huarazban töltött egy hónapunk alatt sokat hallottunk a közeli Laguna
Tromso Tromso az északi fényekről és a sarki expedíciókról híres, a várostól az északi sarkkör pedig csak 200 km-re délre van. Már szeptembert írunk, úgyhogy
Lofoten Lofoten félsziget már évszázadok óta vonzza a látogatókat. Sokak szerint az egyik legszebb és legváltozatosabb régiója egész Európának ezért az E10 Nemzeti Turista Útvonal
Argentína Hogyan is lehet összefoglalni Argentínát? A második legnagyobb ország a dél-amerikai kontinensen, híres a tangóról, borvidékeiről,marhahúsról, fociról és számos történelmi egyénről mint Éva Perón,
Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már