
Costa Rica
Costa Rica Az egyik legnépszerűbb célállomás Közép Amerikában a természetet kedvelők körében, ami nem is csoda mivel kevés olyan országot lehet találni ahol a terület
Dániában egy élvezetes és emlékezetes megállónk volt Odense városában. Ennek a városnak több mint ezer évre nyúlik vissza a történelme, de amire kollektívan a legbüszkébbek a dánok Odenseben hogy itt született a világ egyik legismertebb mese szerzője, Hans Christian Andersen. Akármerre is jártuk a történelmi belvárosban mindenhol ebbe a névbe botlottunk, van H. C. Andersen utca, H. C. Andersen múzeum, tér, pad, kávézó, galéria. Szintén megtekinthetjük a házat ahol született, az iskolát ahol tanult, a kedvenc játszóterét, a templomot ahol keresztelték és a a kávézót ahová járt stb stb stb. Még egy telefon alkalmazás is van amivel H. C. Andersen lábnyomait követheted végig a város utcáin ,terein és sikátorain át amik az író számára valamilyen módon fontos helyekhez vezetnek.
Egy darabig követtük is a lábnyomokat, aztán rábukkantunk a Montegarden múzeum falura. Ez a múzeum több épületből áll, köztük van ami még a középkorban épült és azóta is az eredeti helyén áll, de vannak olyan épületek amiket a város különböző részéből helyeztek át ide. Számos kiállítás van a múzeumban a viking, a középkori és a reneszánsz kori életről is. Mivel csak vasárnap reggel volt lehetőségünk kóborolni a városba eleinte elég üres volt minden, úgyhogy már megcsodáltuk a felét a múzeumnak kívülről mire rájöttünk hogy belépőt is kellene vennünk. A jegy irodában nagyon rendes volt a srác, azt mondta hogy mivel csak a kinti épületeket akartuk látni, azért nem kell fizetnünk, sőt mivel a hivatalos turista információs iroda zárva volt aznap, valahonnan előszedett nekünk egy város térképet és még tippeket is adott. Ötcsillagos kiszolgálás volt, de mint később rájöttünk és tapasztaltuk a jó módú skandináv népek többnyire vendég szeretők és nagyvonalúak.
A dánok kedvenc kastélyaiból látogattunk meg egyet ami mellékesen Európa egyik legszebben megőrzött reneszánsz kastélya. Egeskov vára már 9 generáció óta az Ahlefeldt-Laurvig-Bille család tulajdonában áll és amellett hogy a várat meg lehet csodálni kívülről és belülről. A birtokhoz tartozik egy hatalmas park, számtalan gyümölcsös és zöldséges kert – ahonnan mellesleg a birtokon működő két étterem kapja az összes nyersanyagát- rengeteg virág ágyás, fa sorok és még egy sövény labirintus is.
Ha ez nem lenne elég (és nekünk már ez is jócskán nagy élmény volt), a családnak van egy hihetetlen antik jármű gyűjteménye amit csak magában órákig tud nézegetni az ember.
Az utazásunk egyik legnagyobb pozitívuma hogy érdekes emberekkel ismerkedhetünk meg, a Couch Surfing már nem egyszer elégítette ki ezt az igényünket. Odense és Egeskov hatalmas élmény lett volna önmagában, de innen nem csak szép képekkel hanem új barátságokkal távoztunk.

Costa Rica Az egyik legnépszerűbb célállomás Közép Amerikában a természetet kedvelők körében, ami nem is csoda mivel kevés olyan országot lehet találni ahol a terület

Patagónia Pampája A természet szerető és kitaposatlan ösvényeket kereső barátainkkal szeretnénk megosztani az élményeinket Argentína keleti oldaláról ahol “nincs semmi látnivaló”. Hát a legtöbb ember,

Pisco Ahogy haladtunk dél felé Peru partvonala mentén; nap mint nap a sivatagos partvonal és a Csendes óceán között követtük a pán amerikai autópályát, néha

Lofoten Lofoten félsziget már évszázadok óta vonzza a látogatókat. Sokak szerint az egyik legszebb és legváltozatosabb régiója egész Európának ezért az E10 Nemzeti Turista Útvonal

Popayan Amikor már Kolumbia déli oldalán jártunk és elkezdtünk a határ átkelésen gondolkozni Ecuador felé, páran említették nekünk a “fehér várost” ami elnyerte (persze nem

Lago Paron Lago Paron, avagy a Paron tó egy magas fekvésű gleccser tó a perui Andokban. A Huarazban töltött egy hónapunk alatt sokat hallottunk a közeli Laguna
