
Salar de Uyuni, Bolívia só sivatagja
Salar de Uyuni Bolívia dél-nyugati csücskén található Salar de Uyuni, a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezeje, vagy úgymond sós mocsara, vagy
Paraguay volt az utolsó megállónk Dél-Amerikában. Ezt az országot nagyon kevesen látogatják, röviden azért mert még nincs kiépítve egy megfelelően csábító infrastruktúra ami oda vonzaná a külföldieket. A vörös termő talaja minket Ausztráliára emlékeztetett, az emberek szerényen élnek, de mindent beleadnak ha ünnep van és a vendég szeretetük is példás. A Jezsuiták anno innen indították térítő munkájukat több szomszédos országba. Ennek a kornak a romjai a világon az egyik legkevésbé látogatottabb UNESCO örökségeink közé tartoznak.
A Hősök Panteonja Asuncionban egy emlékmű, nemcsak a hadvezéreknek és uralkodóknak, hanem a számtalan névtelen elesett katonának is.
A Paraná folyó minden évben elárasztja a környező településeket és az emberek elvesztik mindenüket
A múlt maradványai; gyönyörű templomokat láttunk még apró kis falvakban is

Salar de Uyuni Bolívia dél-nyugati csücskén található Salar de Uyuni, a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezeje, vagy úgymond sós mocsara, vagy

Hardanger Miután egy rövid kitérőt tettünk Risor kis kikötő városába Norvégia nyugati oldala felé indultunk tovább. Bergen volt kitűzve mint cél, mivel azt hallottuk hogy

Torotoro Miután már jó pár ismertebb helyet meglátogattunk a Bolíviai utunk során úgy döntöttünk hogy bevállalunk egy nem olyan népszerű és kissé zötykölődős utat. A

Machala Machala, Ecuador dél-nyugati részén terül el és nem meglepő módon nem vonzza magához a külföldi turistákat. Miért? Az okok egyszerűek; egy mezőgazdasági övezetben lévő

BOGOTá Bogotá, Kolumbia fővárosa 11 millió ember otthona az Andok tövében terül el. Dél Amerika harmadik legmagasabban fekvő fővárosa 2640 méteres átlaggal. Ezt az információt

La Fortuna Az Arenal Vulkán dominálja a tájat La Fortuna kis városa mellett. A busz út ami ide hozott minket hihetetlenül kanyargós volt és nagyon

a Tatacoa sivatag Az elmúlt években Kolumbia határozottan népszerűbbé vált a Dél-Amerikába látogatók között. Több más közt ez annak köszönhető hogy az ország jelentős fejlődésen

Chile Hogyan is lehet összefoglalni Chilét mint egy ország? Chilében olyan sok mindent lehet élvezni, tapasztalni, gyönyörködni, kipróbálni hogy nehéz is lesz rövidre fogni. De

Brazília A Magyarországnál 92 szer nagyobb, 21. századra gazdasági nagyhatalommá vált ex portugál gyarmat Brazília mindenki számára ismerős név. A világhírű karneváljai, tenger partjai, ikonikus

Trondheim Trondheim, Norvégia harmadik legnagyobb városa a 63-ik szélességi fokon van. Bár jópárszor hallottuk hogy Norvégia legszebb városa Bergen, miután mindkettőt alaposan végig barangoltuk, kétsége kívül

Quilotoa Ecuador felvidéke nekünk borzasztóan tetszett és itt töltött időnk jelentős részét túrázással töltöttük a szebbnél szebb parkokban. Mire Eljutottunk a Quilotoa vulkán kráteréhez már

Bergen A Skandináv nyarat a helyiek humorosan úgy emlegetik hogy “ja igen, idén egy szerda délután volt a nyár”. Párszor már mi is belefutottunk extrémebb
