Iguazú a világ 7 természeti csodáinak az egyike, Argentína és Brazília legszebb határa, több mint 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, amely a folyón 2,7 kilométeres szélességben húzódik. A legmagasabb zuhatagnak 82 méter esése van.
1984-ben nevezték ki egy UNESCO Világ Örökségnek és valóban azt kell mondanunk hogy ez volt az egyik legimpresszívebb természeti csoda amit eddig láttunk.
Mielőtt az európaiak ide érkeztek volna 1541-ben az őslakos indián törzsek szent temetkezési és ceremoniális helynek használták. Az törzsi legendák szerint a vízesést egy isten Mboi hozta létre miután beleszeretett a törzsfőnök lányába, aki pedig elutasította őt és megpróbált a halandó szerelmével elmenekülni a folyón. Mboi bosszúságába sziklákat emelt ki a földből, hogy a szerelmespár a végzetébe zuhanjon a folyó vízesésein.
A vízesést körülvevő nemzeti parkba több mint 2000 növény és állat faj található, többek között nagy becsben vannak a tukánok, több majom faj, kapibarák (vízidisznók) és a tápláléklánc csúcsán pedig a jaguár.
Sokféleképpen lehet élvezni Iguazú Nemzeti Parkot. Kezdetnek például az hogy meg lehet nézni a vízesést Brazíliából és Argentínából, szárazföldről, hajóról vagy akár a levegőből is. Beletellett egy kis időnkbe hogy kitaláljuk melyik verziót akarjuk bevállalni, mert természetesen a brazilok szerint az ő oldalukról szebb a vízesés és…..kitaláltad, az argentinok ugyanezt esküszik a saját oldalukról. A helikoptert nem igazán vettük számba, mivel nagyon drágának találtuk (kb 34,000 Ft/fő 10 percre), és a hajós kirándulásról pedig napoltuk a döntést.
Mivel már eleve Brazíliában voltunk az ő oldalukon kezdtük a túrát. A belépőnk 8500 Ft volt fejenként és ez mindenféle extra nélkül van. Lehet befizetni dzsungel túrákra, biciklis túrákra, a hajós opciónak is van rövid vagy hosszú változata. Akad választék bőven.
A park bejáratánál miután megvetted a jegyedet, fel kell szállni egy buszra és azzal visznek tovább a parkba. Nagyon komolyan veszik hogy minimalizálják a forgalmat a park területén, főleg amikor ott jártunk mivel a park egyik jaguárjának kölykei születtek.
Nem volt nagy meglepetés hogy amikor letett minket a busz legalább száz emberrel tolongtunk az ösvény kezdete felé. Tudtuk hogy tömeg lesz, mivel már napok óta felhős és esős volt az idő, úgyhogy egy napsütéses napon persze hogy mindenki ott akart lenni a vízesésnél.
A “ne etesd az állatokat” tábla úton útfélen ki van rakva amit elsőre picit furcsállottunk is. Nem nagyon gondoltunk bele hogy ez mekkora probléma is lehet errefelé mivel a legtöbb nemzeti parkban ahol jártunk ezen táblák szintúgy megtalálhatók és túlnyomó többségben a látogatók be is tartják a kérést. Mindazonáltal nem kellett sokat várni hogy megértsük a táblarengeteg jogosultságát, mindjárt a legelső kilátó pontnál csoportosan szaladtak az újonnan érkező turistákhoz a koátik (ormányos medve) és nem ok nélkül. A tiltás ellenére kaptak chipset, cukrot, szendvicset és valaki még rágógumit is adott nekik. Kaptak mindent ami csak volt a látogatóknál. Sajnos ezek lehettek a legegészségtelenebbül táplálkozó állatok az egész parkba és ami még szomorúbb hogy nem egy-egy kevésbé informált embernek az ‘adományáról’ beszélünk hanem hogy rengetegen megszegvén a park és a józan ész által elvárt normákat az állatok kárára ‘jótékonykodnak’.
Egy kiépített pallós ösvény indult el tőlünk balra a vízesés felé. Sok helyen a fák jócskán kitakarták a folyót és a vízeséseket, de mindig láttuk előre ha egy jobb ponthoz közeledünk, mert azokon a helyeken mindig forgalmi dugó alakult ki. Voltak akik kis paddal jöttek hogy a többi ember fölé tudjanak állni és fényképezni és voltak akik felbérelt professzionális fényképészt hoztak magukkal. Majdnem mindenhol várni kellett, néha kicsit, néha többet. Mi gyakran csak megálltunk nézni a kilátást, nem feltétlenül mindent megörökíteni magunkkal az előtérben.
Most már égész jól láttuk a különbséget a két oldal között, az argentin parton az ösvény többnyire a vízesés felett van kiépítve, míg a brazil oldalon szemmagasságban lehet látni szinte végig. A hajó túrákat is kifigyeltük. Már előtte is tudtuk hogy van száraz és vizes túra. Nyilvánvaló volt a különbség a kettő között:a vizes túrahajó párszor behajtott néhány kisebb vízesés alá. Viszont ami nekünk volt a döntő pont hogy nem fogunk hajóra befizetni, az hogy a hajók a fő látványosság közelébe (Garganta del Diablo- ördög torka) sem merészkedtek, ami nem is csoda a víz hatalmas erejével nem lenne érdemes szembeszállni.
A sétány mentén volt egy kis büfé, egyben ajándék bolt és WC. Nem voltunk fáradtak, se éhesek, de meg akartuk nézni a kínálatot, és nagyon szórakoztatónak találtuk ezt….
Kétségtelen hogy az Iguazú vízesés volt a Dél Amerikában töltött 14 hónapunk egyik fénypontja. De ha ilyen világ hírű látványosságokat látogatsz meg, számolni kell a tömeggel és a vele járó kellemetlenségekkel. A fő kilátó pont nagyon zsúfolt és intenzív volt. Csak araszolni lehetett előre, a vatikáni látogatásunk óta nem keveredtünk ilyen tömegbe, és ez ‘frissen jövet’ Patagóniából nem a legkellemesebb rész volt. Kettőnkről bármilyen bevállalható képet esélytelen volt készíteni, de a Gyurit könnyű még egy tömegben is megtalálni!
A leghíresebb és egyben legnagyobb része a vízesésnek az úgynevezett Ördög Torka. Ez a hatalmas zuhatag 150 méter széles és 700 méter hosszú; egy felejthetetlen látvány és élmény ott lenni a közelébe, a nedves ködös levegő percek alatt belepi mindenedet (a kamerát is!) és még a tolongó tömeg zaját is elnyomja a víz zúgó hangja.
Kb 20 perc volt mire a kilátó végéhez értünk, itt gyorsan csináltuk pár képet aztán csak álltunk és néztük. Már tapasztaltuk párszor hogyha egy népszerűbb helyen vagy, nem igazán van időt átélni a pillanatot és körbenézni, mert a következő ember már akarja a helyedet hogy ő is megörökíthesse magát és miután ez megvolt mint aki jól végezte a dolgát továbbálljon. Mi ezt picit máshogy látjuk, a fénykép egy emlék de az adott pillanat varázsát nem helyettesítheti és igazán élvezni egy ilyen mágikus helyet szerintünk jobban lehet ha a kameralencse védősapkája a helyén marad. Szóval ezúttal nem engedtünk az élményből és egy szolid 10 percig gyönyörködtünk, reméljük senki élményét nem károsítottuk ezáltal. Persze az is igaz hogy ezt nem lehet mindenhol bevállalni, ahol tényleg szó szerint sorbaállás van van ott ez a hozzáállás nem működik.
Miután vissza araszoltunk a pódiumról még egy utolsó megálló volt a kijárat előtt. Egy gerendákra épített terasz volt az egyik látványosabb vízesés mellett. Itt egy hosszú sor állt a fel-le cikázó lift előtt, úgyhogy az ösvényt választottuk (k.b 5 perc séta) hogy felmenjünk a tetejére.
Innen még szépen rá lehetett látni a folyóra ahol anno egy vulkán kitörése miatt alakult ki ez a természeti csoda amit ma majdnem 1,5 millió ember látogat meg évente.
Apropó, a pódium amit a fenti kép jobb sarkában láttok kevesebb mint egy héttel a látogatásunk után súlyosan megrongálódott és részekben elsodródott az árral, mert az esőzések folytatódtak. A helyi hírek a 2014-es özönvízhez hasonlították….nem semmi!
Azuero Félsziget Panama egy kicsi országnak számít az amerikai kontinensen, de ennek ellenére mi nagyon változatosnak találtuk. Bocas del Toro volt maga a földi paradicsom,
Atacama sivatag Még jócskán a Salar de Uyuni, (a világ legnagyobb sósivataga) varázsa alatt voltunk és mostanra már majdhogynem megkedveltük a sivatagokat. Van egy nyugodt egyszerűségük és egy
La Fortuna Az Arenal Vulkán dominálja a tájat La Fortuna kis városa mellett. A busz út ami ide hozott minket hihetetlenül kanyargós volt és nagyon
Malmö Dániából tovább haladtunk Svédország felé, ahonnan a terveink szerint Norvégia lenne a következő megállónk. Interneten böngészgetve kiderítettük hogy a norvégok meglehetősen szigorú intézkedéseket hoztak
Uruguay A spanyolok és a portugálok több száz éven keresztül harcoltak ezekért a területekért. Miért? Stratégiai elhelyezkedés, gazdag termőföld és partvonal. Nekünk miért tetszett ?
Penco Penco egy olyan kis város a chilei partvonalon amit nem sokan tűznek ki mint uticél. Mint a legtöbb környező település, Penco is a halászatból
Trondheim Trondheim, Norvégia harmadik legnagyobb városa a 63-ik szélességi fokon van. Bár jópárszor hallottuk hogy Norvégia legszebb városa Bergen, miután mindkettőt alaposan végig barangoltuk, kétsége kívül
Bolívia Bolívia nem túl gyakran kerül a Dél-Amerikába utazók bakancslistájára (kivéve talán Salar de Uyuni), és ez nem feltétlenül meglepő mivel a legszegényebb ország a
Lovund és Traena Már pár napja elhagytuk Trondheimet amit észak Norvégia kapujának tekintenek és beléptünk Nordland tartományba. Innen rengeteg komp és ‘gyors hajó’ járat van
Bosque Petrificado Nemzeti Park Mit is tudunk a Föld kialakulásának a történelmi szakaszairól, és mennyire fogjuk fel hogy az emberiség milyen parányi időt töltött el
Saltstraumen Saltstraumen egy váratlan és kissé inkább negatívan emlékezetes megállónk volt Norvégiába. A reggelünket lassan kezdtük el a kis parkolóban ahol csak egy “szomszédunk” volt.
Popayan Amikor már Kolumbia déli oldalán jártunk és elkezdtünk a határ átkelésen gondolkozni Ecuador felé, páran említették nekünk a “fehér várost” ami elnyerte (persze nem